Legújabb híreink

szabadnapos rendőrség győzelem
0 0
Read Time:1 Minute, 43 Second

            A csapattábor minden évben egy meghatározó esemény a közösség életében. A csapatszellem erősítése mellett hangsúlyt fektetünk a fiatalok képzésére is. Az idei évben a hét napos csapattábor Désen, Luidort Péter kempingjében került megszervezésre. A hely infrastruktúrája megfelelő helyszínt biztosít a cserkészek számára, a közösségi programok megvalósítására és a sátorban alvásra is. Mivel a cserkészcsapatunk felépítése a legkisebb korosztálytól a legnagyobbig kiterjed, ezért a tábor négy napja a cserkész és a róver korosztálynak (12-99+) nyújtott maradandó élményt.

            Idén, egyedi módon két napos kiutazás is szerveztünk a nagyobb korosztály számára. Sepsiszentgyörgyre, Segesvárra és Gidófalvára utaztunk el. A kulturális városokban és falvakban a csapat olyan helyekre látogatott el, mint pl. Czetz János (a csapat névadója) szülőszobájába, a Cserkész Vadasparkba, a Mini Transylvania Parkba és különböző interaktív városnézéseken is részt vett.

            A korosztályos program keretein belül sor került olyan képzésekre is mint pl. önvédelem, túlélés, tűzrakás, bogozás stb. melyek elengedhetetlen ismereteket jelentenek a cserkészek számára.

            Kiemelkedő program, idén a barlangászat a Tündérlyuknál. A cserkészek a helyet hegymászó felszereléssel, kötélen lecsúszva közelítették meg. Ez volt talán a tábor legemlékezetesebb pillanata.

            A kirándulás után a csapat folytatta a táborozást, együtt a kiscserkész korosztállyal (8-12). Maradandó élményekben itt sem volt hiány. A csapat hétfőn vízi programokon vett rész Kolibicán, hol kajakoztunk, kenuztunk, fürödtünk és kiélveztük a hely szépségeit.

            Ezek mellett meseerdő, akadálypálya, tábortüzek sokasága és még sok más díszítette táborunkat.

A csapattábor végére 2 cserkész és 7 kiscserkész fogadalomtételére került sor, így a csapatunk ismét értékes cserkészekkel gazdagodott.

            A szamosújvári 51. Czetz János cserkészcsapat célja, hogy az évek során a közösség számára hasznos, nélkülözhetetlen, testben és lélekben tiszta cserkészeket neveljen ki.

Szilágyi Lóránt

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: