Legújabb híreink

Mons. Mashdots Zahterian győzelem Superliga RMDSZ népírtás
0 0
Read Time:2 Minute, 25 Second
17. mezben Albert Hofman

A Liga 2 alsóházi rájátszásának A csoportjában, az ötödik fordulóban a Dési Unirea a FC Argeșt fogadta hazai pályán és 1-0 arányú győzelmet aratott. A találkozó egyetlen gólját Hofman szerezte a 69. percben.

Amikor egy hónappal ezelőtt Dragoș Militaru, a Dési Unirea edzője még bizakodott a II. ligában való bentmaradásban és egy sajtókonferencián kijelentette, a kilenc pontos hátrány még behozható, akkor kevesen hittek neki, figyelembe véve a tavaszi idény gyenge eredményeit. Ahogy elkezdődött a rájátszás, mintha megtáltosodtak volna tanítványai és ami még soha nem történt ebben a bajnokságban egymásután három mérkőzést nyertek és, íme, három pontra megközelítettek a hétvégi fordulóban otthon kikapott újszentesi együttest.

A FC Argeș elleni mérkőzésről elmondhatjuk, az Unirea az évad egyik legjobb játékát nyújtotta, ezt elmondhatja az a kb. háromszáz főnyi szurkoló is, amely helyet foglalt a szinte nyári melegben lezajlott összecsapáson. Akár többen is lehettek volna, hiszen a klub vezetősége és a városháza úgy döntött ezen a találkozón ingyenes a belépő.

A vendégcsapatot egy tíz tagú csoport is elkísérté, szívvel-lélekkel biztatva kedvenceit. A hazai Szamos Brigád sem hagyta magát, mindvégig szurkolt kedvenceinek.  Ami a párharc fontosabb pillanatait illeti, egy elég szoros küzdelem zajlott a pályán, a dési fölény mellett a vendégek is igyekeztek ellenállni a Kolozs megyei gárda támadásainak és biza, három alkalommal Eugen Neagoe mester tanítványai igazán megizzasztották ellenfeleiket, de, az Unirea a bentmaradás tudatában egyre többször közelitették meg a tapasztalt Cătălin Straton kapuját, aki a meccs 69. percében kénytelen volt kivenni a labdát a hálóból Hofman Albert precíz fejese nyomán. Az utóbbi Alexandru Șuteu pontos beadását értékesítette, mindkettőnek oroszlánrésze volt a győzelemben.

A hazaiaknak volt még három tiszta gólhelyzetük, de Alexandru Șuteu (23. perc), Adrian Pop (31. perc) és Victor Stancovici (58. perc) távoli lövései röviddel elkerülték a piteștiek kapuját. A vendégek is próbálkoztak tizenhatoson kívüli lövéssel, de nekik sem volt több szerencséjük, Buhăcianu és Balaur bombái kapu fölött kötöttek ki. A mérkőzés utolsó perceiben az Unirea trénere két cserét is alkalmazott, igyekezve tartani az eredményt, ami végül nagy örömet okozott úgy a pályán, mint a lelátón. Ezzel a sikerrel még remélhet Dés, de minden az újszentesiek soron levő mérkőzéseik eredményeitől függ.

Végül, megemlítjük a rájátszás 5. fordulójában pályára lépett Unirea felállitását: Sebastian Moroz – Daniel Pop, Kereki Mihaly, Cristian Chira, Alexandru Șuteu – Adrian Pop (88. perc Alexandru Dulca), Victor Stancovici,  Aurelian Ciuculete (55 Tudor Telcean), Florin Blaj (88 Alex Militaru) – Cosmin Bîrnoi (59 Denis Golda), Hofman Albert. Edző: Dragoș Militaru. Fel nem használt cserejátékosok: R. Pop – Denis Roș, Marian Pruteanu, Mircea Manole, Ciprian Călugăr.

Az alsóházi rájátszás A csoportjának további eredményei

Újszentesi CSC – FC Metaloglobus Bukarest 0-2

Resicabányai CSM – ACSM Ceahlăul Piatra Neamţ 3-2

Az A csoport tabellájának állása

1.Clubul Sportiv Muncitoresc Reşiţa53117-5237
2.ACSM Ceahlăul Piatra Neamţ41038-9-134
3.FC Metaloglobus Bucureşti52125-4133
4.ACS Campionii Fotbal Club Argeş42026-3330
5.CSC Dumbrăviţa41032-7-526
6.FC Unirea Dej43105-1423
7.CSM Alexandria41123-7-413

Székely Csaba

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: