A romániai magyaroknak már több mint 60 százaléka rendelkezik magyar állampolgársággal – közölte hétfőn a romániai magyar közösségre reprezentatív mintán végzett felmérés adataira hivatkozva az Eurotrans Alapítvány.
Kategória: Kárpát – medence
A középkori várfal részletére bukkantak Kolozsváron
A középkori erődített város északi várfalának részletére bukkantak régészek Kolozsvár belvárosában, a Műszaki Egyetem közelében – nyilatkozta George Cupcea régész a helyi Szabadság napilapnak.
Kelemen Hunor: az RMDSZ számára az erdélyi magyar érdek érvényesítése a tét
Bukarest, 2024. február 21., szerda (MTI) – Kelemen Hunor szerint a romániai választások összevonása nem változtat semmin, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára 2024-ben is az erdélyi magyar érdek érvényesítése a tét.
Égési sérülteket kezelő központ épül Marosvásárhelyen
Égési sérülteket kezelő központ épül Marosvásárhelyen, a kivitelezési munkálatok március elsején kezdődnek, miután Alexandru Rafila román egészségügyi miniszter kedden aláírta az erre vonatkozó utasítást.
Megvásárolná a kolozsvári önkormányzat az egykori New York Szálló főtéri épületét
Megvásárolná a kolozsvári önkormányzat az egykori New York Szálló főtéri épületét, mely a belváros egyik legimpozánsabb, egyben legrosszabb állapotban lévő műemlék épülete – erősítette meg az MTI kérdésére Oláh Emese alpolgármester.
Farsangi mulatság Szamosújváron
2024. február 10-én a Téka Alapítvány megrendezte a XIV. Jótékonysági farsangi bált. A bálon befolyt adományokat a Téka Szórványkollégium fenntartására fordítják.
Az emberség ára az, aminek nincs ára
Az Erdélyi Szent Márton Kulturális Központ Egyesület az elmúlt esztendőkben több történelmi és kulturális eseményt szervezett. Ezúttal egy lelki együttlétre került sor, 2024 február 1-én a Téka Alapítvány zsúfolásig megtelt konferenciatermében Bátor Botond, pálos szerzetes Az emberség ára címmel tartott előadást.
A város legnagyobb társasági eseménye idén is a jótékonyság jegyében zajlik
Szamosújvár, február 4. – A város legnagyobb társasági eseményét, a jótékonysági farsangi bált, idén is a mezőségi szórványkollégium támogatására szervezi a szamosújvári Téka Alapítvány.
Nagy János: az 1568-as tordai országgyűlés mai szemmel nézve is időszerű
Az 1568. január 13-i tordai országgyűlés nem csak saját korában számított kiemelkedő mérföldkőnek, igencsak időszerű mai szemmel nézve is, hiszen Erdély ezen a napon példát mutatott a világnak vallási türelemből és lelkiismereti szabadságból – hangsúlyozta Nagy János államtitkár szombaton Kolozsváron.
Végső búcsút vettek Kovács András Ferenctől pályatársai, barátai és tisztelői
Kolozsvár/Marosvásárhely, 2024. január 4., csütörtök (MTI) – Végső búcsút vettek csütörtökön Kovács András Ferenctől pályatársai, barátai és tisztelői, a Kossuth-díjas erdélyi magyar költőt a marosvásárhelyi református temetőben kísérték utolsó útjára.