Már egy hete folynak a harcok, az oroszok egyre durvábban bombázzák az ukrajnai városokat, főleg a civileket és városnegyedeket.
Kategória: Minden kategória
Voluntarion is győzött a Vasutas
Az alapszakasz utolsó előtti fordulójában, a Kolozsvári CFR a FC Voluntari otthonában lépett pályára és 1-0 arányú győzelmet aratott. A találkozó egyetlen gólját Burcă szerezte a 19. percben.
Jót tenni jó, segítségnyújtás a kárpátaljai menekülteknek
Jót tenni jó, segítségnyújtás a kárpátaljai menekülteknek.
Ökológiai Vándorkiállítás megnyitója a Kemény Zsigmondban
2022. február 21-én, az V. A osztály, a KeméNyerők csapata, megnyitottuk az Ökológiai Vándorkiállítást az iskola aulájában, amellyel beneveztünk a Székely Kapuk-Zöld Kapuk Nemzetközi Ökocivilizációs Játékok diákvetélkedő második fordulójára.
Erdélyszerte ünnepelte Mátyás király szülinapját az MCC
Erdélyszerte megünnepelték a Mathias Corvinus Collegium (MCC) diákjai Mátyás király születésének 579. évfordulóját. A legifjabbak, a Fiatal Tehetség Program (FIT) diákjai szórakoztató programokon vehettek részt, játékosan tanulva az igazságos uralkodóról, míg a nagyobbaknak koszorúzással, tematikus sétával és vitaderbivel telt a napja.
Nem csillapodnak a harcok Ukrajnában
Nem csillapodnak a harcok Ukrajnában. Az oroszok egyre többet bombázzák Kijevet, Harkivet, Mariupolt, Berdianskot és egyéb városokat.
Eredménytelen béketárgyalások
Az előző éjszaka sem volt könnyeb Kijev védői számára. Az oroszok egész éjszaka támadtak szárazföldön és a levegőben is, de az ukrán haderő parancsnokának Alexander Syrskynek mondása szerint visszaverték ezeket.
Dési vereség a bajnok ellen
Amint az várható volt, a férfi röplabda A1-es osztályának 20. fordulójában hazai pályán újabb vereséget könyvelt el az idei tavaszon gyengén szereplő Dési Unirea. Az Arcada Galați 3-0 arányban győzött, Désen és végig uralta a jó színvonalú mérkőzést.
Folytatódik az ukrajnai háború
Nehéz éjszakán voltak túl a kijeviek, február 27-én reggel. Egész éjjel zúgtak a légiriadó szirénái, a rakéták azonban nem csak katonai és ipari létesítményeket vesznek célba, hanem lakott területeket is.
Magabiztos vasutas győzelem
A Liga 1, 28. fordulójában, a Kolozsvári CFR idegenben, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK otthonában lépett pályára és 2-0 arányú győzelmet aratott. A gólokat Camora (5. perc) és Debeljuh (84. perc) szerezték.