Legújabb híreink

Mezőség ma Olimpia
0 0
Read Time:1 Minute, 47 Second

Nem folytatták sikersorozatukat a Désaknai Minerul 1947 labdarúgói. Két győzelem után a csapat szurkolói vártak egy harmadikat is, annál is inkább mivel kedvenceik otthon játszottak a CS Lotus Băile Felix ellen. A nemeszsuki pályán lezajlott mérkőzésen sehogy sem ment a játék Tibi Bălan edző tanítványainak, habár a bányászok figyelmeztetve voltak, egy jó képességű együttessel állnak szembe, tudva azt, hogy a bihariak a táblázat harmadik helyét foglalják el és a tavalyi évadban is az élbolyban végeztek.

A találkozó egyetlen gólja a 69. percben született, amikor a Nagyvárad melletti alakulat legtapasztaltabb focistája, a 31 esztendős Alexandru Sorian középpályás húsz méterről lőtt kapura, de közben egy hazai védő irányt változtatott a labdának és Patric Toderean hálóőr tehetetlen volt. Addig a hazaiaknak is volt két lehetőségük találatra, de a kitűnő gólhelyzeteket Sergiu Negruţ és Raul Vitan elpuskázták.

A vendégek gólja után a Lótusznak volt még két alkalma növelni előnyét, de Florin Pop és Sebastian Cucu csatárok nem voltak elég figyelmesek a tizenhatoson belül. Egy szó, mint száz, a nagyobb becsvággyal szereplő CS Lotus Băile Felix megérdemelte a győzelmet és komoly ellenfélnek számít minden csoporttársának. Még megemlítjük, a szatmárnémeti Marius Oneţ játékvezető piroslappal büntette Tibi Bălan edzőt. Máskülönben, sok szóváltás tarkította az aránylag jó színvonalú összecsapást, különösen a désaknaiak jeleskedtek ebből a szempontból.

A Désaknai Minerul 1947 felállítása: Patric Toderean – Mihai Maxim, Ionuţ Rus, Emanuel Negru, Darius Mureşan – David Ciurcui, Sergiu Negruţ, Loren Niţă, George Gliga – Raul Vitan, Florin Dan. Edző: Tiberiu Bălan. Cserejátékosok: P. Nistor, D. Hordouan. R. Iaru.

Székely Csaba

A Liga 3, tizedik csoportjának további eredményei (5. forduló)

Beszterce-Naszódi CS Gloria 2018 – Szatmárnémeti CSM 1-0

Nagykárolyi CSM Victoria – Máramarosszigeti CSM 2-1

Szilágysomlyói CS Sportul 2007 – Zilahi SCM 0-2

Kolozsvári CFR 1907 II. – Nagyváradi FC Bihor 2-3

A tabella állása

1.CSM Satu Mare540110-3712
2.FC Bihor Oradea540111-8312
3.CS Lotus Băile Felix54019-6312
4.CS Gloria 2018 Bistriţa-Năsăud53028-359
5.SCM Zalău53028-449
6.CS Minerul 1947 Ocna Dej52037-706
7.FC CFR 1907 Cluj SA 251224-6-25
8.CSM Sighetu Marmaţiei51135-10-54
9.CSM Victoria Carei51044-9-53
10.CS Sportul 2007 Şimleu Silvaniei50140-10-10-1
forrás: www.frfotbal.ro

A borítókép forrása: Minerul 1947 Ocna Dej

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: