Legújabb híreink

Mezőség ma Olimpia
0 0
Read Time:2 Minute, 21 Second

A hétvégén, a 22. fordulóval befejeződtek a küzdelmek a IV. ligában. Amint az már tudható volt, az idei bajnokságot első ízben a klub történetében a Tordaszentmihályi Arieşul nyerte. A Torda melletti együttes már a tavalyi idényben jelezte célkitűzését, ugyanis az elmúlt évadot a második helyen zárta a meteorként fellépő és közben el is tűnt Supporter 02. alakulata mögött. Valentin Şandru edző tanítványai már akkor megmutatták erejüket és a most lezáruló mérkőzéssorozat csak tetőzte kitűnő teljesítményüket. A 2022-2023-as bajnokságot 54 ponttal zárta az Arieşul, megelőzve az ugyancsak jól szereplő, de a végén elfáradt Szamosújvárnémeti Vulturul gárdáját. Azt hiszem kevés olyan megyei bajnok büszkélkedhet 57-15-ös gólaránnyal, meg aztán egész évad folyamán csak két vereséget szenvedtek a tordaszentmihályiak, mindkét kisiklás éppen a vetélytársuk Vulturullal szemben. Tehát, nem véletlenül voltak a legjobbak. Az ünneplés nem maradt el, a múlt szombati utolsó menet tordai találkozó végén (0-0 a helyi Sticla Arieşul ellen) a friss bajnokot Teodora Albon, a Megyei Labdarúgó Testület elnöke köszöntötte, aki a pálya közepén egy rögtönzött ünnepség keretében a csapat tagjainak átnyújtotta a bajnoki mezt, a megérdemelt oklevelet és a bajnoknak kijáró serleget, amelyet közös fénykép követett a lelátókon helyet foglaló közönség éljenzése és vastapsa közepette. Ha Tordának jelenleg nincs is egy ütőképes labdarúgó együttese, íme van a közeli nagyközségnek, ahol az utóbbi években korszerű pályát építettek. Tehát, a Tordaszentmihályi Arieşul fogja képviselni Kolozs megyét a III. ligába jutásért kiírt megyeközi selejtezőn, ahol a Labdarúgó Szövetség sorshúzásának megfelelően Bihar megye legjóbbjával fognak játszani június közepén. A szomszéd megye bajnoka még nem ismert, jelenleg két csapat, a Biharszentandrási Crişul és a Diószegi Bihorul alakulatok mindkettő 18 ponttal vannak versenyben a rájátszás felsőházának első pozíciójáért. Akármelyik végez az élen, nem könnyű ellenfél, hiszen a bihari foci mindig is elismert volt, habár jelenleg csak a harmadosztályban képviselt. Igaz, a Bihar FC megnyerte a III. liga tizedik csoportját és érdekelve van a II. ligába jutásért kiírt selejtezőn. Ami a Tordaszentmihályi Arieşul hétvégi szereplését illeti, a tordai mérkőzésen nem nagyon erőltette meg magát, Vali Şandru edző több tartalékot szerepeltetett. Azonban nem hiányoztak a kapu előtti helyzetek, a tordaiaknak két kapufájuk is volt Pavel és Vereş révén, míg a vendégek csak egyszer találták el a lécet Szabó Mihály által. A döntetlennel mindkét fél megvolt elégedve, egyik csapat sem akart ünneprontó lenni.

Az utolsó forduló további eredményei: Viitorul Mihai Georgescu   Szászfenesi Academia de Fotbal 1-0 (1-0), Nemeszsuki Speranţa – Nagyiklódi Unirea 3-2 (2-2), Szamosújvári Atletic Olimpia – Désaknai Minerul 1947 II. 0-1 (0-1), Magyargorbói Viitorul – Alsódetrehemi Unirea 1-5 (0-3), Szamosújvárnémeti Vulturul– Aranyosegerbegyi Victoria   0-5 (0-2). A táblázat élén a Tordaszentmihályi Arieşul végzett 54 ponttal, második a tavaszi menetben remekül szereplő Alsódetrehemi Unirea 46 ponttal, míg harmadik az Aranyosegerbegyi Victoria   45 ponttal. Ugyanennyit gyűjtött be az idényt katasztrofálisan végző 4. helyezett Szamosújvárnémeti Vulturul.

Székely Csaba

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: