0
0
Gyerekkorom óta valósággal csüngtem az idősek szavain, különösképpen apai nagyapám főleg örményekről szóló megemlékezései nyűgöztek le. Nagy részét el is felejtettem, mert gyerekfejjel nem mértem fel értéküket. Most, amikor gyerekkorom öregjei már eltávoztak, még gyerekkorom felnőttéi is, Balázs (Urmánczy) Marikával kétszer is meglátogattuk Nusika nénit, hogy emlékezzünk. Emlékezzünk a régmúlt időkről és újra kíváncsi gyermekként oltsuk szomjunkat a Nusika néni szavaival.
Nusika néni 1936-ban született Szamosújváron, így a „csendes” generációhoz (1928-1945) tartozik és ennek minden pozitív jellemvonásával rendelkezik, egész életét a kemény, felelősségteljes munka, a kitartás, a kötelességtudat, a család és a hagyományok tisztelete jellemezte és mindezt a kedvesség és a szeretet koronázta be.
Anyai ágon örmény eredetű, édesanyja Márnai lány, anyai nagyapja a Márnai, anyai nagymamája pedig Nuridsán család leszármazottja. Ha ismét fellapozzuk Szongott Kristóf könyvét az örmény családok genealógiájáról, mindkét nevet megkapjuk benne. A Márnai családnév „marmnegh” örmény szóból származik, ami testest, „corpulentust” jelent, magyar változata a Kövér családnév. A Márnai név rokonságban van Czopolyákkal, az Ágopsákkal, a Száchákkal és az Ákonczokkal. Itt meg kell említenünk, hogy a Mechitarista Kongregáció velencei (San Lazarro sziget) élére 1800-ban Ákontz Kövér István került. Nem tudhatjuk ha kapcsolat van Nusika néni családjával, de feltételezzük, hogy valamelyik erdélyi örmény településről származott. A Nuridsán névnek, ahogy a fent említett genealógia magyarázza, gyönyörű jelentése van, „nur” arab eredetű szó és világosságot jelent, a „chan” pedig perzsa szó, jelentése úr, tehát Nuridchan/Nuridsán jelentése a „világosság ura”. Kell ennél szebb név?
Nusika néni kedvesen, derűsen emlékezett vissza gyerek, ifjú és felnőtt korára. Átélte a II. világháborút és elmesélte, hogy 1944-ben a mostani Ana Ipătescu elméleti líceum épületében vöröskeresztes kórház volt, német ambulancia, ahol lábműtéten esett át szerencsésen.
Mosolyogva jutottak eszébe a városi heti vásárok az állomás melletti piacon, ahol anyai nagymamája és nagybácsija, 15-20 literes üstben készült, finom disznósültet árult friss házi kenyérrel, aminek nagy kelletje volt.
Elmesélte azt is, hogy Gabányi János tanárnak köszönhette a továbbtanulási lehetőséget, mert akkoriban a lányokat többnyire varrni tanították, a varrást biztos megélhetésnek tekintették, viszont Nusika nénit végül kereskedelmi iskolába adták és így, ahogy mondta, mesterséget a fejben nyert, nem a kézben. Könyvelő lett és csaknem harminc évig dolgozott a szamosújvári Takarékpénztárnál (CEC), 1961-től 1990-ig. Ismerte is szinte mindenki a városban, egyre-másra köszöntötték, ha végigment a város utcáin, mert szolgálatkészsége és kedves mosolya megnyerte az ügyfelek tiszteletét és szeretetét.
Két fia van Nusika néninek, mindkettő Szamosújváron alapított családot, de három unokája közül csak egy maradt itthon, helyi városi tanácsos is, kettő viszont a vándorbotos örmény hagyományhoz híven, máshol próbált szerencsét. Leányunokája Kolozsváron telepedett le, kisebbik fiúunokája már Svájcban alapított családot. Nusika néni sok szeretettel gondol fiaira, unokáira és nagyon boldog és büszke négy dédunokájára.
Igyekeztünk Nusika nénitől minél több információt kapni az örmény múltról, épületekről, szokásokról, mert a közösség egyre apad, így a könyvek, épületek, templomok és a temető sírkövei beszélnek már csupán a városalapító örményekről, akikről más személyes sorsokon keresztül is képet kaphatunk, például Mánya József történetében.
👉 https://kozlony.ro/manya-jozsef/
Én 1977-ben érettségiztem, 24-en voltunk az osztályban (azt hiszem a legkisebb létszámú osztály volt a líceum történetében) és az osztály negyede örmény eredettel rendelkezett, volt köztünk Kosután, Kristof, Mánya, Osztián, Tarisnyás és Urmánczy, mindegyik név megtalálható Szongott Kristóf könyvében.
Nusika néni Szamosújvár örmény múltjáról
Sajnos már Nusika néni sem emlékezett sokra, de azért értékes információkat osztottunk meg és sok mindent felelevenítettünk. Elbeszélgettünk a szép barokk házakról melyek nem rendelkeznek kimondottan örmény építészeti sajátosságokkal, ezek a részleteknél jutottak kifejezésre és az építők vallásosságáról tanúskodnak. Szinte mindegyik háztető élére kereszt került, de ott volt/van a kereszt a kapuívet összekötő kőtoldalékban is, melynek alakja négyzet, de legtöbbször trapéz. Itt megjelölték örmény vagy latin betűkkel a ház tulajdonosának nevét, de helyet kapott a ház felépítésének éve és a tulajdonos címere is.
A padlás homlokzatának közepén pedig többnyire egy félív alakban boltozott üreg volt, ahova a család védőszentjének szobrát helyezték el. Ma már ezek az üregek többnyire üresek, de az örmény katolikus plébánia épületén ott van még a Szűz Mária szobor. A házaknak az utcai frontra nyíló ablakai számának is jelentősége volt, a tulajdonos anyagi helyzetét, illetve a gyermekek (fiú) számát jelentette.
Az ablakok vasrácsai egyaránt a vagyont és a családot védték, amíg a családfő kereskedelmi útjáról visszatért. Mivel a férfiak hosszú ideig voltak távol, az örmény konyha nagyon időigényes volt, hogy az otthon maradt feleségeknek legyen elfoglaltságuk. Érdekességképpen megemlítettük, hogy a sok gyermekes családokban az egyik leány nem ment férjhez, nagy köztiszteletnek örvendett, feladata a kisebb testvérek és az öregek gondozása volt.
A város pontos tervek után volt építve, egyenes, párhuzamos utcákkal. Volt Alsó és Felső Víz utca, Alsó és Felső Közép utca, Alsó és Felső Posta utca, Hétkereszt utca, Belmező utca, de nehezen tudjuk azonosítani a mai elnevezésű utcákkal, azt tudjuk, hogy a mai Bobâlna utca a régi Alsó Víz utca, nevét a mellette folyó malomároktól kapta. A város épületei mély vallásosságuk mellett, anyagi jólétüket is bizonyítják. Ilyen értelemben leszögeztük, hogy Szamosújvár híressége volt és marad az örmény katolikus székesegyház értékes festménye, a „Krisztus levétele a keresztről”, amit évekig Rubensnek tulajdonítottak, de a jelenlegi kutatások szerint állítólag Joachim von Sandrart munkája, amiért nem veszít sokat értékéből és mindenképpen az örmények bőkezűségét bizonyítja.
Történelmi valóság hogy a festményt I Ferenc császár adományozta az örményeknek, hálája jeléül, a bécsi Belvedere palota gyűjteményéből. Legenda is van arról, hogy az örmények megjelölték a hatán a festményt, és így a császár nem tudott kifogni rajtuk egy másolattal. Sőt, még azt is rebesgették, hogy a festmény rámája aranyból volt.
Nusika néni és a a szociális tevékenységek
Elbeszélgettünk az örmények szociális tevékenységéről is. Fiú árvaházat nyitottak, Világosító Szent Gergelyről nevezték el, a mai városi kórház épületében, saját templommal (ma ortodox templom). A leány árvaház a mai Ana Ipătescu elméleti líceum épületében kapott helyet. Az árvaházakban nemcsak a szamosújvári örmény árva gyerekek leltek otthonra, hanem egész Erdélyből. Aggmenházat is létesítettek.
Kultúrigényük és szépérzékük eredményeként megszületett a gyönyörű városi angol park, melynek mind a négy sarkába őrházat helyeztek.
Megemlékeztünk a házszentelésekről, amikor Nusika néni finom teával várta a házszentelőket. A családban gyakoriak voltak a kirándulások, ilyenkor gyűjtötték a gyógy növényeket és gombát is.
Legszebb emlékeink mégis Világosító Szent Gergely megünnepléséhez kötődnek. Törvényszerűen a pünkösd utáni negyedik szombaton került sor a Világosító Szent Gergelyről való megemlékezésre, évek óta. Szongott Kristóf is megemlíti monográfiájában az örmények nagy ünnepét, a XIX. század elejére, vagy még régebbre is tehető ez a fontos esemény. Ilyenkor a „vándorbotos” örmények igyekeztek haza jönni, ünnepelni, részt venni az örmény katolikus székesegyházban tartott szentmisén és az ezt követő agapén az örmény katolikus plébánián. Volt úgy, hogy háromszázan is összegyűltünk, beszélgettünk, ünnepeltünk.
Már láttuk Nusika nénit ahogyan gyúrja a laskatésztát a „fülecskéknek”. Mi pedig körülötte nyújtottuk, vágtuk és csavartuk az ujjunk köré, 20 000-et is készítettünk évente a hagyományos hurutos levesbe. Ott volt a közösség apraja-nagyja, körülbelül két hétig lázban volt az egész örmény közösség, élet volt az örmény katolikus plébánián.
Mára a közösség megcsappant, már nem ünnepeljük Szent Gergelyt, még Szent Miklós is elfelejtett minket, botja már nem kopog a templom kövein. Hiányzik a hagyományos szentmise pünkösd utáni negyedik szombaton, mi most is ünneplőbe öltöztetjük lelkünket és Assisi Szent Ferenc imáját ismételgetjük:
„Uram, adj türelmet, Hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni.”
Tudatában vagyunk annak, hogy semmi sem örök, minden változásban van, az örménység már csak történelem az örmény Szamosújváron, de megmaradtak nekünk a kövek, a könyvek és a könnyek.
Riti Gabriella
Ha olvasnál még az örmény családokról vagy az örmény közösség múltjáról, ajánljuk a Placsintár Szamosújváron és a nagyvilágban valamint Ani harangjai című cikkeink.
Az örmények szamosújvári múltjának hátteréről részletesebb áttekintést ad a Szamosújvár alapítása című írás a Történelmi Magazin oldalán.
