Legújabb híreink

szabadnapos rendőrség győzelem
0 0
Read Time:2 Minute, 14 Second
Birligea / fotó: Riti József Attila

A Liga 1, felsőházi rájátszásának 8. fordulójába, a Kolozsvári CFR a fellegvári stadionon fogadta a Konstancai Farult és 1-0 arányú győzelmet aratott. A találkozó egyetlen gólját Dani Birligea lőtte a 67. percben.

A Kolozsvári CFR számára minden mérkőzés létfontosságú, ugyanis közötte és a FCSB között csak két pont a különbség. Ennek ellenére a kolozsváriak eléggé félénken lépett pályára, így az első félidőben alig jutottak gólhelyzethez.

A mérkőzés első helyzetét a vendégek oldalán jegyeztünk, a 8. percben, amikor Pitu szabadrúgásból lőtt kapura, azonban a CFR kapusa, Karlo Letica résen volt és hárított.

Az első félidő közepén, a 20, 23. és 27. percekben a vendégcsapat három alkalommal is veszélyeztették Letica kapuját, Radaslavescu, Moldoveanu és Grameni személyében, de a hazaiak hálóőre résen volt és hárított.

A hazaiak első komolyabb helyzetét a 36. percben jegyezhettük amikor Deac lőtt kapura, mintegy 13-14 méterről, azonban a Farul kapusa, Aioani résen volt és védett.

Az első félidőben mindkét fél, úgy a CFR, mint a Farul is követeltek egy – egy bűntetőt, de Radu Petrescu játékvezető hajthatatlan volt.

Térfélcsere után a CFR edzője, Dan Petrescu megkavarta a csapatot és pályára küldte Omranit meg Chipciut, ami meglátszott a teljesítményen is, ugyanis teljesen megváltozott a játék képe.

A hazaiak teljesen átvették az irányítást, Deac személyében be is találtak az 59. percben, azonban a találatot kezezés miatt érvénytelenítette a játékvezető.

A megváltást hozó gólt végül az újonc Birligea szerezte a 67. percben amikor befejelte Omrani beadását és ezzel felrobbantotta a hangulatot a Fellegváron.

A gólt követően a hazai csapat nem állt be védekezni, de csökkentett a nyomáson, így újabb gól nem született.

Radu Petrescu játékvezetői stílusával sikerült minden szurkolót felbőszíteni, így senkinek nem volt meglepő, amikor a meccs végén kifütyölték.

További eredmények és mérkőzések

Felsőházi rájátszás

CS Universitatea Craiova – FC Voluntari 1-0

FCSB – FC Argeș (május 2, 20:30)

Alsóházi rájátszás

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – Medgyesi Gaz Metan 3-1

Chindia Târgoviște – FC Rapid Bukarest 0-0

FC Dinamo Bukarest – Academica Clinceni 5-1

FC U Craiova 1948 – Aradi Uta 1-0

CS Mioveni – FC Botoșani 0-2

A tabella állása

Felsőházi rájátszás

1.FC CFR 1907 Cluj SA74129-5451
2.SC Fotbal Club FCSB SA650114-41046
3.Universitatea Craiova760117-51245
4.SC FC Voluntari SA72055-11-630
5.Farul Constanţa71152-11-928
6.ACS Campionii Fotbal Club Argeş61053-14-1127

Alsóházi rájátszás

1.Fotbal Club Rapid 1923 SA761018-11739
2.AFC Botoşani750212-6638
3.ACS Sepsi OSK Sfântu Gheorghe751114-31136
4.AFC UTA Arad73138-4430
5.U Craiova 1948 SA733110-4629
6.CS Mioveni74129-7228
7.AFC Chindia Târgovişte71244-6-223
8.SC Dinamo 1948 SA731310-8219
9.ACS FC Academica Clinceni70071-24-23-5
10.CS Gaz Metan Mediaş70072-25-23-37

Riti József Attila

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: