Kor-hely-kóstoló, másodszor is

Másodszor került sor a Kor-hely-kóstoló nevű online honismereti vetélkedőre. Tavaly a vírushelyzet hozta a megoldást, a részt vevő 5-8 osztályos diákok pedig otthonosan mozognak az online térben.

Június 1-én ismét Kolozsvári Majális lesz

Az elsősorban családosoknak szóló Kolozsvári Majális idei felhozatalában is bőven van miből válogatni kicsiknek, nagyoknak, időseknek és fiataloknak is egyaránt, a színpadi előadások mellett egésznapos programokra is lehet majd számítani.

Gyereknap Széken

Május 29-én tartja hagyományos gyereknapi programját a széki községháza. Részletek a cikkben!

Győzelemmel zárta a szezont az Atletic Olimpia

A női Liga 2, második csoportjában érdekelt Szamosújvári Atletic Olimpia hazai pályán fogadta a Liga 1-be feljutott Carmen Bukarest 1937 csapatot és 1-0 arányú győzelmet aratott.

Ezrek vettek részt a gyulafehérvári várban tartott szabadtéri istentiszteleten

Ezrek vettek részt szombaton a Református Egység Napja alkalmából tartott szabadtéri istentiszteleten a gyulafehérvári várban.

Két Művész(?)beugrót is szerveztek májusban

Két Művéz(?)beugrót is tartottak az elmúlt hetekben a szamosújvári Hayak kávézóban, melynek szervezője a Téka Alapítvány volt. Támogatója pedig a Nemzeti Kulturális Alap.

MCC nyílt előadások: Több százéves gondolkodásmód húzódik az ukrán–orosz háború mögött

Az Ukrajnában zajló háborúról tartott előadást a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kolozsvári központjában Vigóczki Máté György, az MCC Geopolitikai műhelyének Oroszország-kutatója szerdán, május 18-án.

Fejlesztésre és digitalizációra pályázik a széki önkormányzat

Szamosújvárhoz hasonlóan a széki községháza is pályázik fejlesztésre és digitalizációra, tudtuk meg Sallai János polgármester tájékoztatójából, amit az önkormányzat hivatalos oldalán a Sic Infon osztott meg.

Tisztikereszttel tüntették ki a kolozsvári Házsongárd temető magyar sírjainak a megmentőjét

Tisztikeresztjével tüntették ki csütörtökön Kolozsváron Gergely Istvánné Tőkés Erzsébetet

Megnyerte a Román Kupát a Sepsi OSK labdarúgócsapata

Kolozsvár, 2022. május 19., csütörtök (MTI) – Megnyerte a Román Kupát a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, ezzel kivívta annak a jogát, hogy részt vegyen a Konferencia-liga selejtezőjében.