Tanév végén is pörögtek

A Téka Alapítvány idén is megszervezte a szamosújvári és környékbeli gyerekek számára az anyanyelvi vetélkedőjét.

Nyolcadikos ballagás a Kemény Zsigmondban

Utoljára szólalt meg a csengő iskolánk nyolcadikos diákjainak, melyek a gaudeamus akkordjai alatt, Magó Tünde és Hajdú Enikő osztályfőnökök kíséretében elhagyták az iskola folyosóit és az udvaron felállított színpadon vettek részt a ballagási ünnepségen.

Ballagás a Kemény Zsigmond Elméleti Líceumban

Május 27-án, 46 diáknak hangzott fel az utolsó szünetet jelző csengő, a Gaudeamus. Ők vonultak széki és mezőségi népviseletben a diáktársak által tartott virágok alatt

Kor-hely-kóstoló, másodszor is

Másodszor került sor a Kor-hely-kóstoló nevű online honismereti vetélkedőre. Tavaly a vírushelyzet hozta a megoldást, a részt vevő 5-8 osztályos diákok pedig otthonosan mozognak az online térben.

Két Művész(?)beugrót is szerveztek májusban

Két Művéz(?)beugrót is tartottak az elmúlt hetekben a szamosújvári Hayak kávézóban, melynek szervezője a Téka Alapítvány volt. Támogatója pedig a Nemzeti Kulturális Alap.

Szamosújváron koncertezett a Házhoz megy a Zenede

Szórakozással egybekötött történelem órának lehettek tanúi mindazok a szamosújváriak akik csütörtökön 18:00 órakor ellátogattak a Béke Moziban szervezett Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum koncertjére.

Szalonna és Bandája Szamosújváron

Páll István vagy ahogy néptáncos körökben ismerik Szalonna neve a magyar népzenészek körében a sokszínűség, magas szakmaiság fogalmával fonódott össze.

XXVI. Nemzetközi néptáncfesztivál

Huszonhatodik alkalommal szervezi meg a tavaszi fesztivált a szamosújvári Téka Alapítvány. Most is több erdélyi és magyarországi néptáncegyüttes is fellép Szamosújvár Főterén.

Madarak és fák napja a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum elemi tagozatán

A címben jelölt világnapot május 10-én ünneplik, azzal a céllal, hogy a környezetvédelemre felhívják a figyelmet. A környezetvédelem fontossága illetve a környezetünkben élő növények, állatok ismeretének hiányosságai ihlették meg iskolánk tanítóit a projekt kidolgozásában, mellyel a 2022-es Digitális Témahétre is pályáznak.

Húsvéti készülődés a Téka Alapítványnál

Húsvéti készülődés a Téka Alapítványnál. Tojásírással várták a feltámadás ünnepét. Húsvét első napján pedig táncházat szerveznek.