A hétvégi fordulóban az Olt völgyi stadionban a Dési Unirea esetében megismétlődött az 5. fordulóban, hazai pályán lezajlott Konstancai Unirea elleni összecsapás hajrája. Akkor is, most is a hosszabbításban egyenlítettek Dragoş Militaru edző tanítványai. A Sellenberki CSC elleni Râmincu Vâlcean sorra került bajnokin megismétlődött a történelem, ugyanis amikor már minden veszve volt a Szamos partiaknak, a szünet után beállt Ionuţ Frăsineanu a hosszabbítás harmadik percében húsz méterről betalált Aleksander Mitrovics moldovai hálóőr kapujába, a lelátón helyet foglaló húsz főnyi dési szurkoló örömére, akik minden kiszállásra elkísérik kedvenceiket.
A „hazaiak” csak a 78. percben jutottak vezetéshez Octavian Ursu találatával, akik egy tizenhatoson belüli kavarodásban tolta a labdát az ugyancsak moldovai (érdekes, mindketten válogatottak) születésű Dorian Railean kapujába. Addig felváltva támadtak a csapatok, mindkét félnek számos helyzete adódott gólszerzésre, de külön ki kell emeljük, mindkét hálóőr nagyot védett. A dési kapus igazán kitett magért, a 87.-90. percek között, például, háromszor is biztosan hárította a francia Jordan Jele óriási lövéseit (egyik a kapufáról pattant vissza) és ahelyett, hogy a Szeben megyeiek megugorjanak az eredményjelző táblán egy gyors ellentámadás során a vendégek kiegyenlítettek.
Az Unirea játékosai újból bebizonyították, egy meccs addig tart, amig a bíró lefújja a végét. Nohát, a désiek az előző bajnokságban és az új idényben is többször örvendhettek a hosszabbításban szerzett góloknak. A hétvégi menetben is öt percet mutatott a târgoviştei Mihai Motan játékvezető, amikor a Kolozs megyeiek betaláltak a sellenberkiek kapujába. Addig is volt néhány helyzetük, mint például az első félidőben, amikor Angelo Cocian három alkalommal is próbára tette Mitrovics hálóőrt. Szünet után sem hagyták magukat az Unirea játékosai, az 58. percben Roşnak, míg a 62. percben a tartalékként pályára lépő Cristian Chira keltet zavart a „piros lovagok” kapuja előtt. Egy szó mint száz, jó színvonalú, kapu előtti jelenetekben gazdag találkozónak volt szemtanúja az a kb. 500 főnyi néző, amely kivonult szombat délelőtt a valamikor jobb időket megért oltyán municipium stadionjába. Még megemlítjük, az első félidő utolsó percében a sellenberki Cristian Natea összefejelt saját társával, Mitrovics kapussal és elég súlyosan beszállították a kórházba, míg Mitrovics a második részben bekötött fejjel őrizte hálóját. Désnek is volt sérültje, Kereki Mihály térdfájdalmakra panaszkodott, a 26. percben őt Cristian Chira váltotta fel. Máskülönben, sportszerű párharc volt, mindegyik fél igyekezett minél többet nyújtani. Tehát, igazságos eredmény volt az 1-1.
A désiek a következő felállitásban kezdték a mérkőzést: Railean – Maftei, Burdeţ, D. Pop, Roş – Ad. Pop, Kereki Mihaly, Cocian, Al. Pop – Fl. Blaj, Fulga. Edző: Dragoş Militaru. Cserejátékosok: Chira, Al. Militaru, Greu, Frăsineanu, Bogdan.
További eredmények és mérkőzések
FC Progresul Spartac Bukarest – ACS Suporter Club Oțelul Galați 0-0
SC Dinamo 1948 SA – CSA Steaua Bukarest 1-2
FC Brassó – FC Metaloglobus Bukarest 1-0
CSM Slatina – Temesvári SC FC Ripensia 3-0
Újszentesi CSC – AFC Unirea 04 Slobozia 2-4
ACSM Politechnica Iași – Gloria Buzău 1-0
AFC Unirea Constanța – CS Concordia Chiajna 0-3
Temesvári Politehnica – ACS Viitorul Pandurii Târgu Jiu 0-1
FK Csíkszereda – Nagybányai CS Minaur (szeptember 11, 11:30)
A tabella állása
1. | AFC Unirea 04 Slobozia | 6 | 4 | 1 | 1 | 11-5 | 6 | 13 |
2. | ACSM Politehnica Iaşi | 6 | 4 | 1 | 1 | 8-4 | 4 | 13 |
3. | FC Unirea Dej | 6 | 4 | 1 | 1 | 11-8 | 3 | 13 |
4. | Clubul Sportiv al Armatei Steaua | 6 | 4 | 1 | 1 | 10-8 | 2 | 13 |
5. | ACS Suporter Club Oţelul Galaţi | 6 | 3 | 3 | 0 | 8-4 | 4 | 12 |
6. | CSC 1599 Şelimbăr | 6 | 3 | 2 | 1 | 9-4 | 5 | 11 |
7. | AFC Progresul 1944 Spartac | 6 | 3 | 1 | 2 | 7-4 | 3 | 10 |
8. | Gloria Buzău | 6 | 3 | 1 | 2 | 9-7 | 2 | 10 |
9. | AFK Csikszereda Miercurea Ciuc | 5 | 3 | 0 | 2 | 9-5 | 4 | 9 |
10. | ACS Viitorul Pandurii Târgu Jiu | 6 | 3 | 0 | 3 | 5-5 | 0 | 9 |
11. | CSM Slatina | 6 | 2 | 2 | 2 | 10-6 | 4 | 8 |
12. | Fotbal Club Braşov | 6 | 2 | 2 | 2 | 4-4 | 0 | 8 |
13. | CS Minaur Baia Mare | 5 | 2 | 2 | 1 | 5-6 | -1 | 8 |
14. | CS Concordia Chiajna | 6 | 2 | 1 | 3 | 7-8 | -1 | 7 |
15. | SC Dinamo 1948 SA | 6 | 2 | 0 | 4 | 6-10 | -4 | 6 |
16. | SC Fotbal Club Ripensia Timișoara | 6 | 1 | 1 | 4 | 4-9 | -5 | 4 |
17. | CSC Dumbrăviţa | 6 | 1 | 1 | 4 | 7-13 | -6 | 4 |
18. | Politehnica Timișoara | 6 | 1 | 1 | 4 | 1-7 | -6 | 4 |
19. | AFC Unirea Constanţa | 6 | 1 | 0 | 5 | 5-13 | -8 | 3 |
20. | FC Metaloglobus Bucureşti | 6 | 0 | 1 | 5 | 3-9 | -6 | 1 |
Székely Csaba
Archív felvétel. Riti József Attila fotója.