Legújabb híreink

Mezőség ma Olimpia
0 0
Read Time:3 Minute, 1 Second

A hétvégi fordulóban az Olt völgyi stadionban a Dési Unirea esetében megismétlődött az 5. fordulóban, hazai pályán lezajlott Konstancai Unirea elleni összecsapás hajrája. Akkor is, most is a hosszabbításban egyenlítettek Dragoş Militaru edző tanítványai.  A Sellenberki CSC elleni Râmincu Vâlcean sorra került bajnokin megismétlődött a történelem, ugyanis amikor már minden veszve volt a Szamos partiaknak, a szünet után beállt Ionuţ Frăsineanu a hosszabbítás harmadik percében húsz méterről betalált Aleksander Mitrovics moldovai hálóőr kapujába, a lelátón helyet foglaló húsz főnyi dési szurkoló örömére, akik minden kiszállásra elkísérik kedvenceiket.

A „hazaiak” csak a 78. percben jutottak vezetéshez Octavian Ursu találatával, akik egy tizenhatoson belüli kavarodásban tolta a labdát az ugyancsak moldovai (érdekes, mindketten válogatottak) születésű Dorian Railean kapujába. Addig felváltva támadtak a csapatok, mindkét félnek számos helyzete adódott gólszerzésre, de külön ki kell emeljük, mindkét hálóőr nagyot védett. A dési kapus igazán kitett magért, a 87.-90.  percek között, például, háromszor is biztosan hárította a francia Jordan Jele óriási lövéseit (egyik a kapufáról pattant vissza) és ahelyett, hogy a Szeben megyeiek megugorjanak az eredményjelző táblán egy gyors ellentámadás során a vendégek kiegyenlítettek.

Az Unirea játékosai újból bebizonyították, egy meccs addig tart, amig a bíró lefújja a végét. Nohát, a désiek az előző bajnokságban és az új idényben is többször örvendhettek a hosszabbításban szerzett góloknak. A hétvégi menetben is öt percet mutatott a târgoviştei Mihai Motan játékvezető, amikor a Kolozs megyeiek betaláltak a sellenberkiek kapujába. Addig is volt néhány helyzetük, mint például   az első félidőben, amikor Angelo Cocian három alkalommal is próbára tette Mitrovics hálóőrt. Szünet után sem hagyták magukat az Unirea játékosai, az 58. percben Roşnak, míg a 62. percben a tartalékként pályára lépő Cristian Chira keltet zavart a „piros lovagok” kapuja előtt. Egy szó mint száz, jó színvonalú, kapu előtti jelenetekben gazdag találkozónak volt szemtanúja az a kb. 500 főnyi néző, amely kivonult szombat délelőtt a valamikor jobb időket megért oltyán municipium stadionjába. Még megemlítjük, az első félidő utolsó percében a sellenberki Cristian Natea összefejelt saját társával, Mitrovics kapussal és elég súlyosan beszállították a kórházba, míg Mitrovics a második részben bekötött fejjel őrizte hálóját. Désnek is volt sérültje, Kereki Mihály térdfájdalmakra panaszkodott, a 26. percben őt Cristian Chira váltotta fel. Máskülönben, sportszerű párharc volt, mindegyik fél igyekezett minél többet nyújtani. Tehát, igazságos eredmény volt az 1-1.

A désiek a következő felállitásban kezdték a mérkőzést: Railean – Maftei, Burdeţ, D. Pop, Roş – Ad. Pop, Kereki Mihaly, Cocian, Al. Pop – Fl. Blaj, Fulga. Edző: Dragoş Militaru. Cserejátékosok: Chira, Al. Militaru, Greu, Frăsineanu, Bogdan.

További eredmények és mérkőzések

FC Progresul Spartac Bukarest – ACS Suporter Club Oțelul Galați 0-0

SC Dinamo 1948 SA – CSA Steaua Bukarest 1-2

FC Brassó – FC Metaloglobus Bukarest 1-0

CSM Slatina – Temesvári SC FC Ripensia 3-0

Újszentesi CSC – AFC Unirea 04 Slobozia 2-4

ACSM Politechnica Iași – Gloria Buzău 1-0

AFC Unirea Constanța – CS Concordia Chiajna 0-3

Temesvári Politehnica – ACS Viitorul Pandurii Târgu Jiu 0-1

FK Csíkszereda – Nagybányai CS Minaur (szeptember 11, 11:30)

A tabella állása

1.AFC Unirea 04 Slobozia641111-5613
2.ACSM Politehnica Iaşi64118-4413
3.FC Unirea Dej641111-8313
4.Clubul Sportiv al Armatei Steaua641110-8213
5.ACS Suporter Club Oţelul Galaţi63308-4412
6.CSC 1599 Şelimbăr63219-4511
7.AFC Progresul 1944 Spartac63127-4310
8.Gloria Buzău63129-7210
9.AFK Csikszereda Miercurea Ciuc53029-549
10.ACS Viitorul Pandurii Târgu Jiu63035-509
11.CSM Slatina622210-648
12.Fotbal Club Braşov62224-408
13.CS Minaur Baia Mare52215-6-18
14.CS Concordia Chiajna62137-8-17
15.SC Dinamo 1948 SA62046-10-46
16.SC Fotbal Club Ripensia Timișoara61144-9-54
17.CSC Dumbrăviţa61147-13-64
18.Politehnica Timișoara61141-7-64
19.AFC Unirea Constanţa61055-13-83
20.FC Metaloglobus Bucureşti60153-9-61

Székely Csaba

Archív felvétel. Riti József Attila fotója.

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: