XXIII TUDEK Szamosújváron

0 0
Read Time:2 Minute, 57 Second
TUDEK előadás / Fotó: Riti József Attila

Március 3. és 5. között zajlott a XXIII. Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciája (TUDEK), melynek helyszíne a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum volt. A rangos diákköri konferenciát első alkalommal szervezték Szamosújváron.

Az esemény szervezői: Kovács Zoltán Zsolt (ügyvezető igazgató, Oktatási Minisztérium, kabinetigazgató), Dr. Kerekes Adelhaida (alelnök, a Kolozs megyei Tanfelügyelőség, főtanfelügyelő helyettes), Kulcsár Melinda Ilona (alelnök, Kemény Zsigmond Elméleti Líceum, igazgató) és Pap György Attila (elnökségi tag, Kemény Zsigmond Elméleti Líceum). A konferencia fővédnöke Grezsa Csaba, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja volt, a konferencia tudományos elnöke: Dr. Markó Bálint rektorhelyettes, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem részéről.

TUDEK megnyitó / fotó: Riti József Attila

A konferenciára – melynek célja, hogy felkeltse az érdeklődést a tudományos gondolkodás és a kutatás iránt –  kétféleképpen lehetett nevezni: saját, önálló tudományos kutatásról szóló munkával, mely tartalmazta az elért eredményeket, illetve olyan tudományos kutatásról szóló munkával, mely még nem rendelkezik eredményekkel, hanem hipotézisen alapszik.

A Kemény Zsigmond Elméleti Líceum lelkes szervezőcsapatának köszönhetően napokon belül átalakult az iskola, az osztálytermek szekciók előadótermévé váltak, a tornateremből pedig kulturális tér lett, mely a megnyitó és a díjazó gála számára tökéletes helyszín volt. A példaszerűen megszervezett eseményt, a diákokat kísérő mentorok és a zsűri tagjai is dicsérték, mely a szamosújvári középiskola hírnevét emeli.

A konferencia hivatalos megnyitójára március 3-án, pénteken kora este került sor, melyen Juhos Borbála és Feketelaki Gáspár negyedik osztályos diákok varázsolták el a közönséget a zongora akkordjaival, Borsos Antónia (6. osztály) fuvolával, Felszegi Imre (6. osztály) hegedűvel, az iskola kórusa (vezető Kis – Juhász Vilmos) pedig énekszóval kápráztatta el az egybegyűlteket.

A pénteki megnyitón felszólaltak a házigazdaként szolgáló Kemény Zsigmond Elméleti Líceum igazgatója, Kulcsár Melinda Ilona, a Kolozs megyei tanfelügyelőség képviselője dr. Kerekes Adelhaida főtanfelügyelő helyettes, Ionel Ovidiu Drăgan Szamosújvár polgármestere és Szladek Máté a Kutató Diákok Országos Szövetségének főkoordinátora. A megnyitó (és a díjazás) bemondói Felszegi Kincső és Szabó Salánki Krisztián, tizenkettedikes diákok voltak, akik nagyszerűen megállták helyüket.

A kórus / fotó: Riti József Attila

A konferencia második napja regisztrációval kezdődött majd pedig a szekcióülések következtek, melyek keretén belül a résztvevő diákok bemutatták munkájukat. Kolozs megyét kilenc diák képviselte, ötön a Kemény Zsigmond Elméleti Líceumban tanulnak, négyen pedig a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceumban.

A XXIII. TUDEK díjazottjai a következők voltak:

Természettudományok – ökológia – Kyndryl szekció: I. díj: Hanecz Dávid és Váradi Ákos, II. díj: Suba Dániel és Újfalusi Ábel, III. díj: Ludescher László Barna, dicséret: Szilágyi Dávid Attila és Dragos Rolland Gabriel

Biológia – környezettudomány szekció: I. díj: Péter- Brezovsky Tamás és Szakács Apor- Tamás, II. díj: Vass Hunor, III. díj: Simon Dorka Boróka, dicséret: Berekméri László és Szilágyi Zsuzsanna Tímea.

Pszichológia – nyelvészet szekció: I. díj: Mike Zenkő és Zsigmond Bernát, II. díj: Bardócz Andrea, Kelemen Andrea, III. díj: Duca Hanna és Pál Karola, dicséret: Bálint Enikő és Szász Nóra.

Díjazás / fotó: Riti József Attila

Humántudományok szekció: I. díj: Forró – Bathó Eszter Anna, II. díj: Ciuraru Daniela és Timár Eszter, III. díj: Elekes Ingrid Briana,  dicséret: Czofa Helga, Márton Boglárka és Kozma Eszter. 

Kutatási terv tömb: I. díj Ferenczi Tímea (Kemény Zsigmond Elméleti Líceum, Szamosújvár), II. díj: Ambrus Orsolya és Diószegi Zoltán, III. díj: Fekete Tihamér, dicséret: Dezső Szilárd, Pénzes Botond Mátyás.

Az rangos esemény támogatói: Oktatási Minisztérium, Kolozs Megyei Tanfelügyelőség, Kutató Diákok Alapítvány, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Communitas Alapítvány, Téka Alapítvány, Kemény Zsigmond Elméleti Líceum Szülői Bizottsága és a helyi vállalkozók (Agropan, Franliz SRL, Hetech, Lorsan Design, Misi 99, Motomus, QH Auto SRL, Területrendezési Vállalt – ADP, Trafotech, Sova Impex SRL). A konferencia partnerei: Szamosújvár Polgármesteri Hivatala, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Téka Alapítvány.

Riti József Attila

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük