Búcsú Szamosújvártól

Read Time:2 Minute, 57 Second

Mostanában gyakran eszembe jut Jákób pátriárka, aki életének egy adott pontján Isten gondviselését csodálva emlékezett vissza arra, hogy évekkel korábban csupán egy pálcával ment át a Jordánon. Amikor elindult visszafelé, már családtagok, szolgák és értékes jószágok nagy serege kísérte (I.Móz 32: 10). Hasonlóképen vagyok én is: egyedül érkeztem Szamosújvárra, s most, hogy tizenöt esztendő telt el, mióta az itteni baptista gyülekezet lelkipásztorának meghívott, hattagú családként távozunk. Ezután a Bihar megyei Értarcsán és körzetében fogunk szolgálni.

Emlékezetes marad számomra az az alkalom, amikor ideköltözésem után nem sokkal – még feleség nélkül – elindultam kenyeret vásárolni az egyik hétfő délelőtt. A közeli kisboltot zárva találtam, akárcsak a kissé távolabbit a szomszédos utcában. Elmentem hát a főtér felé, de nem volt nyitva semmi. Csodálkoztam. Csüggedt sétálás közben a hajdani főgimnázium mellett már kezdtem olyan ételekre gondolni, amikhez nem szükséges a kenyér – ha netán végképp nem találnék. Kérni ugyanis senkitől nem akartam. Egy taxis kérdezett rám, hogy hová megyek. Mikor elmondtam, csak mosolygott. „Ma ünnep van, nincsenek nyitva a boltok!” – mondta. Mivel teljesen magyar közegben nőttem fel, teljesen figyelmen kívül hagytam, hogy másoknak nem akkor van a pünkösdjük, mint nekünk. Visszafordulva szégyenkeztem is magamban. A taxis utánam szólt, hogy tudja ő, hol az imaház, ahol lakom; még el kell, hogy menjen valahová, aztán megkeres, és legyek nyugodt, hoz ő kenyeret. Alighogy hazaérkeztem, jött is a taxis egy fél kenyérrel. Neki elég lesz a másik fele – nyugtatott meg. És ami a leginkább megdöbbentett, az a kenyeres zacskó ékes magyar felirata volt: „Mindennapi kenyerünk.” Könny szökött a szemembe. Mélységes békesség, hála és bizonyosság áradt el bennem: megerősödtem abban a tudatban, hogy Isten mindig betartja ígéreteit – gondomat fogja viselni, és nem szenvedek majd hiányt semmiben, amire valóban szükségem lesz.

Még mindig eleven bennem ez az emlék, és egyre erősebb lelkemben a békesség, a hála és a bizonyosság. Nemcsak, hogy mindig megvolt a mindennapi kenyerünk, hanem minden nap – a kihívásokat, próbákat is beleértve – áldásokat tartogatott számomra, számunkra. Nemsokára lett feleségem is, aztán sorban megszületett négy gyermekünk. Bárhová kerüljenek is az életben, nekik mindig Szamosújvár lesz a szülőföld, a hájrenik (örményül), amelyről minden reggel énekeltünk óvodába, iskolába menet az autóban. Isten gondoskodásának eszközei voltak az óvónénik (Fodor Emőke, Katona Annamária, Polgár Éva, Márkosi Katinka) a dadusok (Erzsi és Kati dadus) és a tanítónénik (Fodor Emőke, Juhos Helga, Molnár Márta, Liszicsán Enikő, Biriș-Módi Erika). Hálásak vagyunk értük és nekik, hogy részt vállaltak gyermekeink nevelésében. Hálásak vagyunk minden tanárért, minden gyermekért, a szülőkért, akikkel kapcsolatunk lehetett. Hálásak vagyunk barátainkért. Szép emlékekkel megyünk tovább, lelkiekben meggazdagodva. Nehéz az elválás, ezért is kerüljük az érzékeny búcsúkat.

Jó volt itt élni. Jó volt látni a magyar közösségbe helyezett sok-sok értéket, azok kibontakozását szellemi és szemmel látható dolgokban egyaránt. Különösképpen hálás vagyok az alkalmakért, amikor lehetőséget kaptam a Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételre különböző rendezvényeken, istentiszteleteken és magánbeszélgetések során. Rendkívül hiányozni fog az örmény székesegyház ablakunkból is látszó tornya, a nagy park, az imaház, a kis gyülekezet, amely családunkká lett. Köszönöm a gyülekezet tagjainak türelmét, amellyel elviselték gyarlóságaimat; imáikat, melyekkel támogattak; a sok-sok közös élményt, amelyek újra és újra rácsodálkoztatnak az isteni kegyelemre. Hiszem, hogy Ő, aki arra bátorított, hogy „mi Atyánk”-ként szólítsuk meg az Istent, továbbra is velük marad, és gondjukat fogja viselni.

Isten áldása legyen továbbra is Szamosújvár lakóin! Imádságom, hogy ismerjék meg és kövessék minél többen Őt, akinek akaratából születtünk erre a földre; Aki úgy szeretett, hogy önmagát adta halálba értünk; Aki előtt egy napon mindannyiunknak meg kell állnunk számadásra! Hadd legyen Ő a mi „mindennapi kenyerünk!”

Kiss Lehel