Elemis Pörgettyű

0 0
Read Time:47 Second
Elemis Pörgettyű

A Pörgettyű a Téka Alapítvány kreatív anyanyelvi vetélkedője immár 16 éve a mezőségi szórványgyerekek és pedagógusok egyik kedvenc eseménye. Eredetileg négy (majd öt) fős vegyes csapatok számára szerveztük, minden korcsoportban: elemi, általános iskola és középiskola.

Idén, a XVI. alkalom, mint sok rendezvény, ez is különkiadásra, újragondolásra került. A régi Pörgettyűket a találkozás, ismerkedés, egymás kreatív feladatira való rácsodálkozás jellemezte. Idén az online tér – a szókincsünkbe észrevétlen beszivárgó szavak, kifejezések magyarítása volt a téma.

A járványhelyzet miatt vegyes csoportok létrehozása sem volt lehetséges, tehát módosítottunk a jelentkezési feltételeken is. Az ötös csoportok tagjai ugyanabból az osztályból kerültek ki, bárkinek lehetősége volt benevezni. Iskolánk és a búzai, dési, bálványosváraljai, bethleni és vicei diákok nagy örömmel vetették be maguk a játékba. Elsőnek csapatnevet választottak, címert rajzoltak. Majd Sutori programban összeállított feladatsort oldottak meg.

Harmincnyolc csapatot jutalmaztak a Téka Alapítvány munkatársai. Könyv, CD és finom csoki a kis versenyzők jutalma. Jövőre reméljük, hogy ismét találkozhatunk az aulában.

Fodor Emőke

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük