Legújabb híreink

Mons. Mashdots Zahterian győzelem Superliga RMDSZ népírtás
0 0
Read Time:1 Minute, 56 Second

A múlt hétvégén, a magyar kultúra napja alkalmából egy rangos esemény helyszíne volt városunk, erről tudósítottunk is. Az esemény alkalmával készítettünk egy kisfilmet is, melyen a katolikus kórus fellépése hiányosan jelenik meg, egy sajnálatos technikai malőr miatt. Ezt nem láttunk előre, tehát nem volt szándékos, senkit ellen nem irányult.

A félreértés elkerülése véget a felvételt én készítettem. Emellett ugyancsak én élőben közvetítettem az eseményt a Szamosújvári Közlöny Facebook oldalát és ugyancsak én fotóztam is, a saját (!) felszerelésemmel. Amint láthatják egyedül csináltam mindent, így nem csoda, hogy nem vettem észre hamarabb a becsúszó hibát.

Szeretnék pontosítani pár dolgot a Szamosújvári Közlöny és a www.kozlony.ro működésével kapcsolatban, hogy a kedves olvasó tisztábban lássa a helyzetet.

A Szamosújvári Közlönyt 2021 júniusában indítottuk, páran, pontosabban Fodor Emőke és jómagam, Riti József Attila. A csapathoz később csatlakozott Székely Csaba és még néhány lelkes ember, aki úgy gondolja, hogy közössége munkáját érdemes megmutatnia a nagyérdemű olvasónak.

2021 június és 2023 január között megjelent 18 lapszám a Szamosújvári Közlönyből és hamarosan megjelenik a 19. is. Ezt önzetlenül, szabadidőnkben tesszük INGYEN, semmilyen anyagi célokat nem követve és nem követelve. Mindezt azért tettük, mert úgy gondoljuk, hogy Szamosújvár magyarsága megérdemli, hogy anyanyelvén olvasson azokról a hírekről, eseményekről, rendezvényekről melyek minket szamosújvári és környékbeli magyarokat érintenek. Nem célunk a bulvár és a balesetek népszerűsítése, ezért nem tartoznak témáink közé.

Lapunk, a havonta megjelenő ingyenes Szamosújvári Közlöny nem létezhetne három lelkes támogató nélkül: Téka Alapítvány, Creative Works és a Communitas Alapítvány. A Téka és a Creative Works nyomtatja a lapokat (minden hónapban 220 példányt). Lapunk megjelenésében és terjesztésében ugyanúgy fontos szerepet játszanak Molnár Annamária, Molnár Tibor, a szamosújvári református-, katolikus-, baptista- és a heted napi adventista egyházak is. Ezen alkalommal köszönetet szeretnénk mondani minden támogatónak és segítőnek, hiszen nélkülük nem létezne lapunk.

Tudjuk nem vagyunk tökéletesek, nem is állítjuk azt, de igyekezünk megfelelni az elvárásoknak és mindenről tisztán, nem részrehajlóan tudósítani. Tudjuk, hogy van még mit tökéletesíteni, de sok esetben eszközeink korlátozottak, de segítséget elfogadunk annak érdekében, hogy lapunk jobb legyen és több ideig működjen. Bárki segítségét elfogadjuk, bármilyen formában érkezne. Hozzátenném, hogy köztudott több nyomtatott lap tűnt el Erdélyben, január 1-től, de mi egyelőre még működünk, ami remélem hosszú idei nem változik.

Végezetül egy bibliai idézettel zárnám írásom: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” (János 8:8)

Köszönettel!

Riti József Attila

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: