Egyhetes „pihenő” után a hétvégén igazán megerőltette a Dési Unirea labdarúgóit Dragoş Militaru edző. Miután a kéthetes helybeli edzőtáborozás után egy pár napot kihagytak, a dési alakulat játékosai szombaton két barátságos találkozón voltak érdekeltek. Délelőtt a Dan Anca pályán a III. ligában szereplő Kolozsvári Viitorul volt az ellenfelük és nagy meglepetésre az alsóbb osztályú együttes nyert 1- 0 arányban, Mihai Dolghi középpályás 75. percben szerzett góljával. Annál is meglepő az eredmény, mivel ezen a meccsen az Unirea trénere a bajnokságban is szerepeltetett tizenegyet küldte a pályára. Ahogy vége volt az összecsapásnak, következett a második mérkőzés, amelyen a désiek ellenfele a szintén harmadosztályú Kolozsvári CFR 1907 II. volt. Ezúttal a tartalékokat küldte pályára az Unirea szakembere, akik valamivel jobban szerepeltek és a végeredmény 1-1 volt. A vendégek szerezték meg a vezetést a 20. percben Cristian Chira révén, majd a 75. percben a vasutasok Suciu góljával egyenlítettek. Ezen a találkozón bemutatkozott a désieknél az újonc Alexandru Gîţ, akit az idei télen szerződtettek az Universitatea FC-től.
A II liga tavaszi nyitányáig az Unirea játszik még egy ellenőrző találkozót február 19-én a Sellenberki CSC alakulatával.
Székely Csaba