Legújabb híreink

Mezőség ma Olimpia
0 0
Read Time:1 Minute, 3 Second
Felkészítő mérkőzés a Kolozsvári Viitorul ellen / fotó: Kolozsvári Viitorul

Egyhetes „pihenő” után a hétvégén igazán megerőltette a Dési Unirea labdarúgóit Dragoş Militaru edző. Miután a kéthetes helybeli edzőtáborozás után egy pár napot kihagytak, a dési alakulat játékosai szombaton két barátságos találkozón voltak érdekeltek. Délelőtt a Dan Anca pályán a III. ligában szereplő Kolozsvári Viitorul volt az ellenfelük és nagy meglepetésre az alsóbb osztályú együttes nyert 1- 0 arányban, Mihai Dolghi középpályás 75. percben szerzett góljával. Annál is meglepő az eredmény, mivel ezen a meccsen az Unirea trénere a bajnokságban is szerepeltetett tizenegyet küldte a pályára. Ahogy vége volt az összecsapásnak, következett a második mérkőzés, amelyen a désiek ellenfele a szintén harmadosztályú Kolozsvári CFR 1907 II. volt. Ezúttal a tartalékokat küldte pályára az Unirea szakembere, akik valamivel jobban szerepeltek és a végeredmény 1-1 volt. A vendégek szerezték meg a vezetést a 20. percben Cristian Chira révén, majd a 75.  percben a vasutasok Suciu góljával egyenlítettek. Ezen a találkozón bemutatkozott a désieknél az újonc Alexandru Gîţ, akit az idei télen szerződtettek az Universitatea FC-től.

                A II liga tavaszi nyitányáig az Unirea játszik még egy ellenőrző találkozót február 19-én a Sellenberki CSC alakulatával.

Székely Csaba

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share Article: