0
0
Kovács, született Mánya Johanna 1936. június 26-án látta meg a napvilágot Szamosújváron. Nagy, értelmes, kerek szemeinek köszönhetően Bubának kezdték el szólítani, amely név rá is ragadt. Mindenki Bubának, majd öreg korára Buba néninek szólította.
Édesanyja háziasszony volt, de rengeteget varrt otthon, édesapja raktáros volt, e mellett az örmény katolikus egyház főgondnokaként szolgálta az egyházat sok éven át.
Apai Nagybátyja Mányó József, a bécsi Mechitarista Rend főapátja volt. Mélyen vallásos nevelésben volt része, sokszor mesélt arról, hogy nagyon ritkán hiányoztak a templomból.
A második világháború kitörésekor csupán 3 éves volt, de sok emléke maradt róla. Tiszán emlékezett, hogy hova voltak elbújva a bombázások alatt, meg arra is, hogy az állomás épületének darabjai a sétatérig is elrepültek mikor azt lebombázták. De arra is jól emlékezett mikor a magyar katonák átmentek a városon és ő magyar ruhába öltöztetve kicsi magyar zászlóval a kezében integetett nekik.
Iskolás koráráról is gyakran mesélt. Kiváló tanuló volt. Mindig arra vágyott, hogy tanítónő legyen. Az akkori élet nehézségei nem engedték meg, hogy otthonától távol tanuljon, így szülővárosában könyvelőséget tanult. Bár az akkori eljárások szerint, tanulmányainak köszönhetően, még egy osztálytársnőjével együtt, olyan igazolást kapott, amellyel egyetemre mehetett volna, sajnos ezt sem engedhette meg magának családja. (Ez mindig nagy fájdalma volt.) Így fiatal korában könyvelőként kezdett el dolgozni és e szakmában maradt 1990-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig. Nem igazán kedvelte a munkáját, de lelkiismeretesen végezte azt.
Mindig szeretettel mesélte, hogy az irodában kezdett el udvarolni neki férje. Igazi gavallérként, mint a régi magyar filmekben. Például azzal kedveskedett, hogy minden reggel meghegyezte a ceruzáit és vigyázott rá, hogy egyforma hosszúak és hegyesek legyenek. Ez és még számos kedves figyelmesség színesítette meg munkanapjait. Nyugdíjas korukig egy irodában dolgoztak.
Házassága is igen jól sikerült. A család gyakran mesélte, hogy férje, Kovács Károly húgait is úgy szerette, mint saját gyermekeit. Sokat járt hozzájuk és sokat foglalkozott velük.
Már itt elkezdődött abbéli szerepe, hogy összetartsa családját. Egy lányuk született, akit úgy próbáltak nevelni, hogy a nehéz világba soha ne érezzen hiányt. Sok szeretet nyújtottak neki és tanulmányában is engedték szárnyalni. Szüleit életük végéig szeretettel gondozta. Két unokáját és 5 dédunokáját is határtalanul, feltételek nélkül szerette és gondozta. Aggódott mikor kellett, jól megfontolandó tanácsokat adott mikor szükség volt rá es emlékezetes játékokkal szórakoztatta a legkisebbeket is, amikor csak tehette.
A városban és az egyházközösségben is aktív, hűséges tag volt. Ameddig csak tehette minden vasárnap elment a templomba, de más rendezvényeken is aktív résztvevő volt, a Téka Alapítvány nagy rajongója és örökös támogatója volt. Mindig önzetlenül segített és nagyon jó társaságnak bizonyult. Bár még vonásai is őrizték örmény eredetét büszkén vallotta mindig, hogy ő örmény katolikus magyar.
Magyarságát minden téren ápolta. Rengeteget olvasott, a Szabadság napilap, élete utolsó napjáig járt neki. Úgy tudta kibontani és végig lapozni, olvasni az újságot ahogy már csak arisztokratákról szóló filmekben láthatja az ember. Mindig nagyon jól informált volt, tudta, hogy mi történik a világban. Bár nem sokat nézte a tv-t, de a híreket minden nap megnézte, több adón is, nehogy egyoldalúan lássa a dolgokat. Igen érdekelte a politika is. Ezekről szeretett beszélgetni is egy finom kávé, tea mellett közben kínálgatva remek süteményeit.
Nagyszerű szakács is volt. Mesterien tudta kombinálni a hagyományos magyar ételeket, de örmény étel is került az asztalra és a modern ételektől sem idegenkedett. Óriási megelégedettség volt számára, ha minden elfogyott. Csodálatosan öregedett. Nőiessége 85 évesen is példaértékű volt. Úgy a megjelenésében, mint a viselkedési stílusában olyan értékrendet és etikettet képviselt, ami napjainkban már feledésbe ment. A sors iróniája, hogy örök nyugodalomra épp március 8-án tért. Így biztosan minden évben, nők napján emlékezni fogunk arra a személyre, aki minden nőnek példaképe lehetne.
Nyugodalma legyen csendes, emléke örökké élni fog velünk.
Juhos Helga
***
Kovács Johanna lapunk egyik leghűségesebb olvasója és támogatója volt, minden alkalommal nagy örömmel fogadta a friss lapszámot.
A szerkesztőség nevében őszinte részvétet nyilvánítunk a családnak!
