Meggyúlt az első gyertyaláng

0 0
Read Time:1 Minute, 0 Second
Meggyúlt az első gyertyaláng / fotó: Riti József Attila – hivatalos

„Advent van, s átjárja lelkem

a szeretet és az emlékezés.

Szeretni szóban és tettekben,

hinni, remélni szüntelen.

Táplálni kell mosollyal, öleléssel,

hogy emléked hibátlan legyen.”

Kassák ezen szavaival köszöntötte Rotar Izabella elnökasszony a Szamosújvár főterén egybegyűlteket. A római katolikus szentmise után az idén is az örmény katedrális előtti téren elhelyezett adventi koszorút állták körül a résztvevők. A ferences templom kicsinek bizonyult, annyian jöttek el a másodszorra megszervezett közös adventi gyertyagyújtásra. A helyi RMDSZ tavaly indított programsorozata belopta magát a helyiek szívébe, számos más nyelvű résztvevő is várta a téren a fényt hordozó kisiskolások vezette menetet. A római katolikus kórus éneke után a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum legkisebbjeinek (előkészítő, első és második osztályosok) a műsora következett, majd fellobbant az első gyertyaláng.

Az 51. Számú Czetz János cserkészcsapat idén is csokoládét gyűjt a rászoruló gyerekek számára. Aki csokoládét hoz, az kap egy karácsonyfadíszt, mellyel közösségünk karácsonyfáját díszítheti. Az első vasárnap 81 darab csokoládé gyűlt.

Az ünnepi műsor után a helyi vállalkozók jóvoltából teát, forró csokoládét kaptak a gyerekek, forralt bort a felnőttek.

Jövő héten is találkozzunk a református, illetve Salamon templomban és a díszkivilágítás alatt, a második gyertya lángját fellobbantva.

Fodor Emőke

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük