„A lehető legtöbbet kihozni a középiskolás tehetségekből” – január végéig várja a középiskolások jelentkezését az MCC

0 0
Read Time:1 Minute, 56 Second

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) középiskolásoknak szóló programja idén is felvételt hirdet a hasznos tananyagok, társadalomtudományok és izgalmas közösségi programok iránt érdeklődő diákok számára. A tehetséggondozó intézmény iskola mellett végezhető, ingyenes kurzusaira január 30-ig várják a Kárpát-medencei középiskolások jelentkezését. Az MCC Középiskolás Programja (KP) Erdélyben 8 helyszínen érhető el.

Az erdélyi Középiskolás Programról

A programba felvételt nyert tanulók érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak a négy- vagy nyolchetes rendszerben működő e-learning-kurzusok közül. A kínált témák palettáján többek között megtalálható a modern kori történelem, a közgazdaságtan, a pszichológia, a jog, az irodalom, valamint egy magyar és angol nyelvű íráskészség-fejlesztő kurzus is. Az online képzés mellett havonta három személyes képzési napot is tartanak, amikor a diákoknak lehetőségük nyílik ismert szakértők által tartott előadásokon, különböző általános kommunikációs és érveléstechnikai, valamint tanulásmódszertani tréningeken részt venni. Az idei tanévtől az e-learning kurzusok mellett valamennyi képzési helyszínen elérhetőek a személyes tanulási és közösségépítő alkalmak, kétheti rendszerességgel szakmai klubdélutánokat is szerveznek a diákoknak. További újdonság, hogy szeptembertől elindultak az angol és román nyelvi kurzusok is, amelyeknek elsődleges célja a beszédkészség-fejlesztés. Emellett már a Történelem/írás című, tudományos igényű történelmi dolgozat megírását támogató új e-learning kurzus is elérhető a Középiskolás Programban részvevők számára.

Cél: 4000 középiskolás nevelése, oktatása

„A Középiskolás Program azoknak a magyar diákoknak szól, akik az iskolai oktatás keretein túl szeretnének művelődni és tanulni, valamint az érettségi és egyetemre való felkészülés során a lehető legtöbbet szeretnék kihozni magukból” – fogalmazott Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója.

Zsiga Karola, az erdélyi Középiskolás Program koordinátora szerint a program elsődleges célja az, hogy a diákoknak megteremtsék a lehetőséget arra, hogy egy támogató közösséghez tartozzanak, amelyben elmélyíthetik tudásukat abban, ami őket érdekli, miközben megismerkedhetnek az ország különböző pontjairól érkező előadókkal és programtagokkal.

Az idén 25 éves Mathias Corvinus Collegium a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézménye, amelynek Középiskolás Programja már több mint tizenöt éve működik sikeresen. Az idei tanévet mintegy 2300 középiskolás diák kezdte meg az MCC-ben. A KP 2021-től a következő erdélyi városokban valósítja meg fizikai tevékenységeit: Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Arad.

Információ

Az MCC középiskolás programja iránt érdeklődőknek a jelentkezés pontos menetéről és magáról a programról további információ az intézmény honlapján található, az esetlegesen felmerülő kérdéseiket pedig az MCC erdélyi középiskolás program koordinátorának Zsiga Karolának tehetik fel a kzsiga@mcc.hu email címen.

MCC sajtóközlemény

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük