Az aradi vértanúk napja Szamosújváron

0 0
Read Time:50 Second
Aradi vértanúk

Lukács Erdei Ibolya, Riti József Attila történelem tanárok, illetve Kiss Juhász Vilmos zenetanár szervezésében a Kemény Zsigmond Elméleti Líceumban, október 6-án újra megemlékeztek az aradi vértanúkról. Az ünnepség méltó helyszíne az iskola Aulája volt.

A megemlékezés 11:00 órakor kezdődött, az első felszólaló Lukács Erdei Ibolya történelemtanár volt, aki pár szóban kiemelte az események fontosságát. A történelemtanár után Balló Brigitta, hetedik osztályos tanuló, pár szóban áttekintette az emléknap történeti hátterét.  Ezt követően az ötödik osztályos diákok léptek színpadra, és Kossuth-dalokat adtak elő.

Az ötödikesek fellépése után László Hanna következett, aki elszavalta Juhász Gyula – Vértanúink című versét, majd pedig a hetedikes fiúk felolvasták az aradi vértanúk nevét és utolsó mondataikat.

 Az esemény utolsó mozzanatában Borsos Antónia elszavalta Ady Endre – október 6 című versét, utána pedig Filep Anetta egy Kossuth-dalt énekelt.

Végezetül pedig Lukács Erdei Ibolya történelem szakos tanár megköszönte a jelenlévőknek, hogy jelenlétükkel megtisztelték a megemlékezést.

Riti József Attila

A megemlékezés megtekinthető az alábbi videón:

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük