Füzesmikolai búcsú idén is
Mint minden évben idén is megszervezték a fűzesmikolai búcsút, melynek eredete a múlt homályába vész
Társadalmi és kulturális havilap
Mint minden évben idén is megszervezték a fűzesmikolai búcsút, melynek eredete a múlt homályába vész
Az erdélyi magyarság számára jelképes ünnepségekkel, a belvárosban visszaállított Mária-oszlop megáldásával és a Szent Mihály-templom Europa Nostra-díjának átadásával kezdődnek csütörtökön a 15. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) előrendezvényei – közölték a szervezők kedden sajtótájékoztatón Kolozsváron.
A szamosújvári Rubensnek tulajdonított festmény, a Krisztus levétele a keresztről valódi szerzője Joachim von Sandrart. Az írásban tiszta vizet öntünk a pohárba. Egy olyan cikket is tartalmaz, melyet a Magyar Nemzet közölt 1942-ben közölt és melyben a témában megszólalnak a szakemberek.
Maradandó élményben volt részük a hétvégén a szamosújvári zenekedvelőknek. A művészi megnyilatkozás előadói Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Sebestyén Márta voltak,
Idén is kettős ünnepre várta az örmény katolikusokat szombaton, június 1-én a Romániai Katolikus Örmények Ordinariátusa, hiszen a kormányzóság székesegyházának Szentháromság búcsúját, valamint az örmények apostolának, Világosító Szent Gergely tömlöcből való kiemelésének emléknapját ünnepelték Szamosújváron.
Május 12-én, vasárnap délelőtt újra ünneplőbe öltözött a szamosújvári ferences templom, ugyanis elsőáldozást ünnepelt a közösség.
Csak éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni ebben a háború sújtotta világban, amikor fizikai, szellemi, lelki háború tör ránk, ezért van szükség a hitben és szeretetben való megújulásra, megerősödésre – intette a zarándokokat szombati szentbeszédében Felföldi László, a pécsi egyházmegye püspöke, az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka.
Kovács Gergely érsek, örmény apostoli kormányzó meghívására Erdélybe látogatott az örmény rítusú katolikus Mons. Mashdots Zahterian, aki a Bzommári Pátriárkai Intézet (Patriarchal Institute of Bzommar) papja és öt hónapja a budapesti örmény katolikus közösségben szolgál.
Dr. Borzási Pál lp., a Romániai Magyar Baptista Szövetség elnökének húsvéti üzenete.