Nemzetközi örmény néptáncfesztivál Szamosújvárott
Július 12. és 14. között örmény népviseletben felvonuló fiatalok lepték el Szamosújvár utcáit, tereit. Első ízbenOlvasson többet
Társadalmi és kulturális havilap
Július 12. és 14. között örmény népviseletben felvonuló fiatalok lepték el Szamosújvár utcáit, tereit. Első ízbenOlvasson többet
Miután feljutottak a női labdarúgó Superligába a Szamosújvári Atletic Olimpia lányai, e hét elején újból találkoztakOlvasson többet
A szamosújvári Rubensnek tulajdonított festmény, a Krisztus levétele a keresztről valódi szerzője Joachim von Sandrart. Az írásban tiszta vizet öntünk a pohárba. Egy olyan cikket is tartalmaz, melyet a Magyar Nemzet közölt 1942-ben közölt és melyben a témában megszólalnak a szakemberek.
Július 5-én, pénteken volt a Lászlóffy-házba (más nevén Láncos-ház) költözött múzeum hivatalos megnyitója.
Július 5-én, pénteken, 17 órától avatják fel a Lászóffy-házban (vagy láncos ház) költöztetett városi múzeumot.
Amint az várható volt a hazai 8-2-es nagyarányú győzelem után, a Szamosújvárnémeti Vulturul az osztályozó visszavágóján is jól szerepelt Szilágynagyfaluban, ahol a hétvégén számára igazán tét nélküli mérkőzésen 4-4 (3-1)-es döntetlent ért el a hazai Berettyó együttessel szemben.
Harangozó Imre néprajzkutató laudációja a Magyar Örökség-díj átadóján, Budapesten, a Ráday-házban.
Újabb mérföldkőhöz jutott a szamosújvári Téka Alapítvány, június 22-én, Budapesten, a Ráday-házban Magyar Örökség-díjjal tüntette ki a Magyar Örökség és Európa Egyesület.
Igazi fociláz uralkodott a múlt hétvégén Szamosújvárnémetiben. A helyi csapat a Liga 3-ba való feljutásért küzd,
Június 11-én, kedden délután tartotta hagyományos évzáróját a szamosújvári Téka Alapítvány.