Táncos lábak, dalos szív: a Téka Alapítvány évadzárója

0 0
Read Time:2 Minute, 30 Second

Június 11-én, kedden délután tartotta hagyományos évzáróját a szamosújvári Téka Alapítvány. A Téka Népzeneiskola diákjai, a hangszeresek, népdalosok és a néptáncoktatásban részt vevők, a szülők és érdeklődők előtt bemutatták, mennyit fejlődtek egy év alatt. A gálaműsor nagy örömünkre évről-évre színesebb és hosszabb, idén 248 gyerek lépett fel a gálán.

            A műsort az első, második és harmadikosok kezdték. Oktatóikkal Cserey Both Zsuzsával és Nagy Gergővel széki táncokat mutattak be. Őket az apró hangszeresek népes csapata követte. A kezdő hanszeresek gyerekdalokat és dunántúli ugróst zenéltek. Fodor Viola, Posta Eliza, Posta Emma, Tamás Iorám, Zsekán Ákos, Brehár Márk, Szegedi Dávid, Vaida Zoárd, Bihari Áron, Tasnádi Tamás, Székely Richárd, Sallai Magor felkészítő Szabó Bence, Miklósi Hunor és Szakács Kristóf voltak.

            Katona Annamária Rozmaring népdalkórusának hangjától zengett a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum tornaterme, akárcsak hétfőnként az aula. Őket a legkisebb táncosok, az előkészítősök követték. Bár egy kicsit izgultak, sőt az oktatóik is, az időjárás okozta helyszínváltozatatás miatt (az eső miatt az udvarról a tornaterembe került át az előadás) az első játék után belefeledkeztek abba, hogy ez most produkció és szívvel lélekkel játszották az ismert népi gyermekjátékokat. Idén Felszegi Melinda, Fodor Emőke és Juhos Helga játszottak velük.

Ördöngösfüzesi zene szólalt meg Ágoston Márk, Zsoldos Tímea és Lapohos Milán húrjain, akiket Szabó Bence tanított idén. Szabó Boglárka énekespacsirtái közül Guti Ingrid és Brehar Márk kalotaszegi énekeket, Jakab Alíz és Kis Réka felcsíki énekeket míg Filep Boglárka és Kis Adrienn széki énekeket dalolt.

Kalotaszegi muzsikával lépett színpadra Budai Örs, Balla Nándor és Balla Péter. Az első két gyereket Szakács Kristóf készítette fel. A 4-6. osztályosok Kenderkóc néptáncegyüttese palatkai táncokat mutatott be, majd palatkai zenét játszott Tasnádi David és Felszegi Imre (felkészítő Szakács Kristóf). Kalotaszegi muzsikával léptek fel Butuza Zsófia, Feketelaki Gáspár és Sükösd Sándor (Felkészítő Szabó Bence).

Juhos Borbála moldvai éneke után (felkészítő Szabó Boglárka) buzai muzsika csendült fel Takács Oszkár, Fodor Kristóf, Laubestein Mihály, Lőrincz Hunor, Harangozó Andrea, Kis Réka, Sipos Zoárd, Sükösd Sándor húrjain (felkészítő Miklósi Hunor).

Butuza Zsófia, szintén Szabó Boglárka diákja, magyarszováti népdalcsokrot énekelt, majd a Kaláka néptáncegyüttes bonchidai táncokat adott elő (Kaláka oktatói: Lakatos Ágnes és Sopronyi Nándor). Szilágysági zene csendült fel Fülöp Ákos és Balla Péter előadásában (felkészítő Szakács Kristóf). Fodor-Harmati Márk kalotaszegi éneke után (felkészítő Szabó Boglárka) kalotaszegi népzenei összeállítás következett Zsekán Máté, Fehér Fábián, Molnár Ákos, Papp Botond, Papp Dávid, Felszegi Imre, Miklósi Zsolt, Juhos Bálint, Takács Oszkár előadásában (Szabó Bence, Miklósi Hunor, Szakács Kristóf tanítványai).

A jó hangulatú előadás magyarszováti táncokkal zárult, amit a Kiskaláka néptáncegyüttes adott elő. Oktatóik Cserey-Both Zsuzsa és Nagy Gergő voltak.

Bár a tanévnek vége és mindenki a jól megérdemelt vakációt várja, legtöbb diák, oktató nagyon várja a táborokat, ahol tovább bővítheti ismereteit, begyakorolhatja a lépéseket, akkordokat. Köszönet az oktatóknak a színes műsorért és a szülőknek, akik idén is támogatták gyerekeiket. A Téka Alapítvány tevékenységei októbertől újabb tagok számára is nyitva állnak.

Az évad fő támogatója a Csoóri Sándor alap volt.

Fodor Emőke

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük