XXVI. Nemzetközi néptáncfesztivál

Huszonhatodik alkalommal szervezi meg a tavaszi fesztivált a szamosújvári Téka Alapítvány. Most is több erdélyi és magyarországi néptáncegyüttes is fellép Szamosújvár Főterén.

Szoros mérkőzésen győzött a CFR

A Liga 1, felsőházi rájátszásának 8. fordulójába, a Kolozsvári CFR a fellegvári stadionon fogadta a Konstancai Farult és 1-0 arányú győzelmet aratott. A találkozó egyetlen gólját Dani Birligea lőtte a 67. percben.

A Dési Unirea győzött, a Kolozsvári U pedig kikapott a hétvégi fordulóban

Mindkét Kolozs-megyei csapat pályára lépett szombaton, de csak a dési kis csapatnak sikerült győznie, a Liga 2-ben.

Idősek és újszülöttek ünneplése Széken

Két év után megünnepelhették Széken azokat a párokat melyek 2020-ban ünnepelték 50. házassági évfordulójukat. Ugyanakkor szokás szerint köszöntöttek a község újszülöttjeit is.

Szabadnapos volt az Atletic Olimpia

A Liga 4 hétvégi, 21. fordulójában a Szamosújvári Atletic Olimpia szabadnapos, ellenben a környékbeli Nagyiklódi Unirea idegenben szerepelt a Dési Someşul III. ligás klubja másodcsapata ellen.

Erdély-szerte jelentkezhetnek az MCC jövő tanévi képzéseire az általános és középiskolás diákok

Elkezdődött a felvételire való jelentkezés időszaka a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség (FIT) és Középiskolás Programjába (KP). A szervezet a jövő tanévben is várja az 5–8. osztályos és középiskolás diákokat ingyenes, iskola mellett végezhető képzéseivel.

Új címere lett Szamosújvárnak

Az április 28-án tartott kormányülésen napirendre tűzte és elfogadta a román kormány azt a határozatot, amelynek következtében Szamosújvárnak új címere lesz.

Több utcában nem lesz víz

A vízművek közlése szerint április 27-én és 28-án Szamosújvár több utcájában szünetel a vízszolgáltatás. Részletek a cikkben!

Vakációvárás az elemiben

                Az idén a szokásosnál is hosszabbra sikeredett félévbe belefáradva a diákok izgalommal várták a tavaszi szünidőt. Az vakáció előtti hét rendszerint Iskola másként hétként volt ismert, melyet idén a novemberi kényszervakáció miatt eltöröltek. A Kemény Zsigmond Líceum elemi tagozatán mégis sikerült színes programokat biztosítani a gyerekek számára.

Mánya (született Szekér) Gabriella

Szekér Gabriella, Mánya tanárnő, 1936 július 18.-án született Zilahon, Szilágy megyében, egyszerű, dolgos, becsületes kisiparos szülők első gyermekeként.