A két kisiklás után (0-3 a Steaua és a Dinamó ellen) nagy ambícióval indultak Bodzavásárra a Dési Unirea labdarúgói, akik igyekeztek minél jobban szerepelni a nem is olyan régen még az élvonalban játszó Gloriaval szemben. Félig-meddig ez sikerült is Dragoş Militaru edző tanítványainak, akik ugyan hazatértek egy ponttal, de elemezve a találkozó lefolyását akár hárommal is zárhatták volna a mindvégig színvonalas, kapujelenetekben gazdag összecsapást.
Ovidiu Robu Chitilai játékvezető jogosan öt perccel meghosszabbította a mérkőzést és a 92. percben a cserejátékosként beállt Florin Blaj egyes-egyedül ellógott a jobbszélen, behatolt a tizenhatos területére és csak a hazai Stoian kapussal szemben a kezébe rúgta a labdát, amikor két társa is az ötös környékén várta a beadást. Ez a kihagyott kitűnő alkalom eldönthette volna a párharc kimenetelét, hiszen alig három perc volt még hátra a hosszabbításból. A vendégek kispadja valósággal felugrott és kézzel-lábbal kifejezte elégedetlenségét a helyzettel kapcsolatban. Ugyancsak óriási lehetőséget hagyott ki Dés gólszerzésre a 41, percben, amikor Răzvan Matiş hét méterről kapu fölé küldte a labdát, miután a Glória hálóőre már verve volt. Ugyancsak az első játékrészben Gabriel Buta középpályáról zúdított óriási lövést az ellenfél kapujára, de a labda alig egy pár centire a léc fölött kötött ki. Tehát három tiszta helyzet gólszerzésre, dehát a tanulság: a labdát a hálóba kell küldeni és nem a kapu fölé vagy mellé. Ezen a téren a hazaiak sem álltak jobban Angelov (13.perc), Boiciuc (56. és 59.), valamint Pandele (75. és 87. perc) próbára tették Dorian Railean Moldova Köztársaság válogatottja kapusát, aki óriásit védett a hétvégi meccsen, a döntetlen jóformán neki köszönhető.
A Dési Unirea felállítása: Railean – Gîţ, D. Pop, Chira, Roş – Cătinean, Ad. Pop, Al. Militaru, Călugăr – Al. Pop, Matiş. Edző: Dragoş Militaru. Cserejátékosok: Burdeţ, Buta, Fulga, Fl. Blaj. Fel nem használt cserejátékosok: Chindriş, Checicheş, Vl. Bogdan, Maftei és Andrei Pop.
További eredmények:
Dinamo Bukarest – ACS Suporter Club Oţelul Galaţi 3-0
CSA Steaua Bukarest – ACSM Politehnica Iaşi (április 11, 19:00 óra)
A tabella állása:
1. | ACSM Politehnica Iaşi | 2 | 1 | 1 | 0 | 3-2 | 1 | 44 |
2. | Clubul Sportiv al Armatei Steaua | 2 | 1 | 0 | 1 | 5-3 | 2 | 43 |
3. | ACS Suporter Club Oţelul Galaţi | 3 | 1 | 0 | 2 | 4-7 | -3 | 39 |
4. | SC Dinamo 1948 SA | 3 | 2 | 1 | 0 | 7-1 | 6 | 38 |
5. | Gloria Buzău | 3 | 0 | 3 | 0 | 2-2 | 0 | 34 |
6. | FC Unirea Dej | 3 | 0 | 1 | 2 | 0-6 | -6 | 33 |
Székely Csaba