
Gólyatábor idén is, egy kilencedikes diák szemszögéből
Július 3. és 6. között szervezte a már hagyományossá vált gólyatábort a kilencedik osztályba készülő diákok számára.
Helyi hírek, közélet, kultúra

Július 3. és 6. között szervezte a már hagyományossá vált gólyatábort a kilencedik osztályba készülő diákok számára.

A Téka Alapítvány Feketelaki Összművészeti Tábora az idén kilencedik alkalommal hívta az érdeklődőket műhelymunkára. A film, irodalom, mozgás/tánc területeit körüljáró tábor a nem én tematikát…

Hetedik alkalommal szervezett román nyelvi tábort a Szamosújvári Téka Alapítvány, melyen több mint hatvan gyerek vett részt.

Közzé tették a végleges érettségi eredményeket és mint minden alkalommal a szamosújvári diákok jól teljesítettek.

Februárban egy óra alatt lefoglalták a tábori helyeket, mégis pár könnyes első táborozós arcocska is volt a szamosújvári Téka udvarán, június 25-én a tábornyitó gyűlésen.…

Kihirdették a nyolcadik osztályos záróvizsgák eredményeit. A szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum diákjai nagyon jól teljesítettek, diákjainak 85,72%-a szerzett átmenő jegyet.

Micimackó szavaival várták színpadra június 15-én a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum ballagó negyedikeseit. „Ígérd meg, hogy mindig emlékezni fogsz: Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint…

Hamvas Béla szavaival indította útra Papp Erzsébet osztályfőnök a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum nyolcadik osztályát. A tanársztrájk miatt egy héttel később, de ugyanolyan meghatóan zajlott…

Évről évre színesebb és változatosabb műsort jelent a szamosújvári Téka Alapítvány tanévzáró gálaműsora.

2023. május 31-én ballagott el a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum hetedik évfolyama. A Gaudeamus Igitur dallamára vonult át az újjáépített hídon a két osztály, Pávai…