Az elmúlt héten szervezte a Szamosújváron, a Téka Alapítvány a XIV. Fazekas Tábort, melynek helyszíne az iskola melletti Kézműves ház volt.
Címke: Szamosújvár
Másodszor is meghosszabbították Romániában a népszámlálás határidejét
Másodszor is meghosszabbították Romániában a népszámlálás határidejét, így a cenzus július 31-éig tart, mivel sok településen még alacsony a megszámolt lakosok aránya – közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
Már edzenek a szamosújvári Atletic Olimpia lányai
A Szamosújvári Atletic Olimpia lányai már elkezdték a szokásos nyári felkészülést.
Búcsú Szamosújvártól
Kiss Lehel Szamosúváron volt baptista lelkipásztor, a közösség hamar befogadta. Most új kihívásra készül, olvassák szeretettel búcsúírását!
II. Gólyatábor
Második alkalommal szervezett a Téka Alapítvány gólyatábort azoknak a diákoknak, akik azt választották, hogy Szamosújváron folytassák tanulmányaikat.
Rovartalanítás Szamosújváron
Július 18. és 20. között újra rovarirtási akciót hajtanak végbe a város közterületein. A rovarírtást éjszaka hajtják végbe, hogy ne zavarják meg a lakosságot.
Megteltek a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum által meghirdetett helyek
Csütörtökön délelőtt kifüggesztették a számítógépes elosztás eredményeit. Kolozs Megyében összesen 3720 diák felvételizett középiskolába, ezek közül 3309-en be is jutottak.
VI. román tábor
A csak „román” táborként emlegetett rendezvényt az a tény hívta életre, hogy az életmód változásával a román és magyar gyerekek már nem játszanak együtt, a nem vegyes házasságból származók számára egyre nagyobb nehézség a román nyelven történő kommunikáció.
Okleveles tündérkönyvtárosunk – Kis Angéla tanítónő
A szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum elemi tagozatának külön kis könyvtára, könyvkuckója van. Ezt Kis Angéla tanítónő csinosítja, rendezgeti szabadidejében.
A Sepsi OSK megnyerte a román Szuperkupát
A Román Kupa-győztes Sepsi OSK labdarúgócsapata megnyerte a román Szuperkupát, miután 2-1-re legyőzte a bajnok CFR Cluj együttesét szombat este Aradon.