A só- Erdély fehér aranya – projekt a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum elemi tagozatán 

Szamosújvár mellett halad-napjainkban a Dés irányában a terelőút szerepét tölti be- a római út. A Szamos partján sétáltunk a gyerekekkel, ahonnan jól kivehető volt az út- illetve a folyó másik oldalán a Martinuzzi-vár (ma börtön). Nagyon elcsodálkoztak, hogy az “új várat a Szamoson”- a sóút őrzésére építették. Kellett védeni a sót? 

Kemény-vár

Épül a fal, iskolánk egy másik szárnnyal bővül, s így megerősödnek a ,,megmaradás falai”. Követtük az elmúlt hónapok folyamán, hogyan rakódott tégla téglára, néztük, amint teljessé vált az épület, s…

Eltávolodott a bajnoki címtől a Szamosújvárnémeti Vulturul

Ahogy közeledünk a IV. liga bajnokságának befejezéséhez, kezdenek helyrejönni a dolgok a különböző okok miatt elhalasztott mérkőzések tekintetében.  Az elmúlt napokban két ilyen találkozót is lebonyolítottak.

Ft. Kató Béla püspök húsvéti pásztorlevele

„A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.” Mk 16, 6-7 – Ft. Kató Béla püspök húsvéti pásztorlevele

Húsvétváró ajándék

Húsvét nagyhetén a szamosújvári RMDSZ Nőszervezetének tagjai nemcsak saját családjuk számára varázsolták igazi ünneppé a húsvétot, hanem azon egyedülálló, idős – főleg férfiakra is gondoltak, akik sütemény és piros tojás nélkül ünnepeltek volna.

Kitüntették Szék község polgármesterét

Március 31 és április 2 között Brassópojánán szervezte éves közgyűlését a Romániai Községek Egyesülete, melyen több polgármestert is kitüntettek.

Elmaradt az Atletic Olimpia mérkőzése a IV. ligában

Miután a bajnokság második fordulójában elmaradt egy találkozó a hétvégi 19. menetben újabb hasonló esettel találkoztunk. Ezúttal nem egy, hanem két mérkőzésre nem került sor.

Győzött a Vulturul a megyei rangadón

A IV. liga hétvégi 18. fordulójának középpontjában a Szamosújvár Németi Vulturul – Tordaszentmihályi Arieşul mérkőzés szerepelt, vagyis a táblázat első és második helyezettjei közti összecsapás. A Szamosújvár melletti pályán lezajlott találkozó iránt nagy volt az érdeklődés, még a közeli Désről is érkeztek focirajongók, tudván, hogy a II. liga szünetelt.

A Salamon templom búcsúja

Szamosújvár örmény katolikus közössége Salamon templom búcsúját ünnepelte, szombaton, és bemutatták Anka Éva Ime, az ember című verseskötetét is.

Ma éjszaka tavaszi óraátállítás

Közeleg a tavaszi óraátállítás, melynek során az órákat az Európai Unióban március 27-én, szombaton virradóra egy órával előre kell állítani (3:00 óra helyett 4:00 óra lesz).