Várakozással, reménységgel telve állunk 2024 küszöbén, bízva abban, hogy megújult energiával, életerővel, lendülettel láthatunk feladatainkhoz – mondta Novák Katalin köztársasági elnök a közmédia által közvetített újévi köszöntőjében, a Himnusz elhangzása után hétfőn.
Címke: Kolozs megye
Összegeztük a szamosújvári magyarság legfontosabb eseményeit. Ez történt 2023-ban
A Szamosújvári Közlöny 2023-ban is hűségesen tudósított a város legfontosabb eseményeiről. Az év során számos izgalmas és fontos esemény zajlott a városban, amelyeket most egy csokorba gyűjtöttünk össze.
Elhunyt Kovács András Ferenc Kossuth-díjas erdélyi magyar költő
Hatvannégy éves korában szombat hajnalban elhunyt Kovács András Ferenc Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, esszéíró, műfordító, dramaturg, a Látó szépirodalmi folyóirat volt főszerkesztője – közölte szombaton a marosvásárhelyi lap szerkesztősége.
A szamosújvári városháza nagyszabású mulatsággal búcsúztatja az évet
A szamosújvári lakosság lelkesen készül az új év fogadására, melyet pompás módon akar megünnepelni a város Főterén, ahol a Szamosújvári Live Zenekar is fellép.
Szamosújváron négyes tornával zárták az évet az Atletic Olimpia lányai
Habár már december 13-án vakációba léptek a szamosújvári Atletic Olimpia női labdarúgó csapat játékosai, kihasználva az elmúlt napok kedvező időjárását, ráadásként még egyszer pályára léptek.
Kató Béla püspök karácsonyi üzenete
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének karácsonyi üzenete.
A szamosújvári hetednapi adventista gyülekezet ünnepi köszöntője
A szamosújvári Hetednapi Adventista Egyház karácsonyi üzenete.
Erdő Péter: az utolsó szó mindig a szereteté
(MTI) – Karácsony ünnepe „ujjongó megvallása” annak, hogy a „világ meghitt otthonunk” és az „utolsó szó mindig a szereteté” – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjjelén a budapesti Szent István-bazilikában.
Karácsonyi üdvözlet
A Szamosújvári Közlöny nevében szeretettel köszöntjük Önöket a karácsonyi ünnepek alkalmából!
Karácsonyi adománygyűjtés idén is
Mint minden évben a szamosújvári RMDSZ idén is gondolt az idősekre és rászorultakra, hatodik alkalommal szerveztek adománygyűjtést karácsonyra.